Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Verseny várható az MSZP-ben

Formálódik az MSZP új vezetése. Egyre több szocialista politikus jelenti be, hogy melyik posztért száll harcba a párt március végi tisztújító kongresszusán.

A 2004-es tisztújítás óta először fordulhat elő, hogy két jelölt közül választanak elnököt az MSZP tavaszi kongresszusán, mivel Szanyi Tibor, a párt országgyűlési képviselője a napokban megerősítette, hogy indul Mesterházy Attilával szemben.

Szanyi Tibor a köztévének nyilatkozva azt mondta: egyfajta feladatmegosztásban gondolkodik a jelenlegi elnökkel. A politikus szerint a mozgalmi jelleget, a felrázó jelleget kell igazából megerősíteni.

Ahhoz, hogy Szanyi Tibor elnökjelölt lehessen, nagyjából háromezer párttag támogatására is szüksége van. Az esetleges rivalizálás ügyében felkerestük a pártot 2010 júliusa óta vezető Mesterházy Attilát, ám ő nem kívánt reagálni. A pártelnök hétfőn Aréna című műsorunkban azt mondta: alulról fölmenő tisztújítás van, tehát a legkisebb alapszervezettől a haladnak fölfelé. Emellett már most folyik a programalkotás, ennek március végére, pont a kongresszusra lesz látható eredménye - tette hozzá.

Az elnöki poszt mellett az országos választmány vezetéséért is verseny várható, mivel a testületet nyolc éve irányító Simon Gábor mellett Botka László szegedi polgármester is indul a pozícióért. Megkeresésünkre Botka László sem reagált, de a politikus a Népszabadságnak azt mondta: a pártnak új stílusra, új fordulatszámra van szüksége, és ebben feladatot akar vállalni.

Feltehetően az elnökhelyettesi és alelnöki helyekért is több jelölt száll versenybe. Indulási szándékát eddig Horváth Csaba hozta nyilvánosságra, aki a két alelnöki poszt egyikét foglalná el, így utódjául a szocialisták fővárosi elnöki posztjára Molnár Zsoltot, az MSZP szervezési igazgatóját javasolta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×