Infostart.hu
eur:
361.34
usd:
317.76
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Iszapömlés: 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt az NNI

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt - közölte a rendőrség.

Gulyás Ildikó szóvivő pénteken arról tájékoztatott, hogy az ügy iratai megérkeztek a Veszprém Megyei Főügyészségre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint az eljárás során a hatóság 15 embert gyanúsított meg közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak.

"A minden részletre kiterjedő nyomozás során keletkezett nagy mennyiségű nyomozati iratokat és mellékleteit 2011. december 21-én a nyomozó hatóság valamennyi gyanúsított esetében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészségnek" - írták a közleményben.

Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére az iratok feldolgozására, a határidő szükség esetén további harminc nappal meghosszabbítható - mondta a főügyészség szóvivője. Gulyás Ildikó hozzátette: az ügyészség az iratok átvizsgálását követően, annak eredményéhez képest hozza meg a döntését. A szóvivő azt mondta, hogy "nagy terjedelmű" iratanyagról van szó.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából tavaly október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint 120-an megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

A korrekció napja lehet a péntek a forint piacán, miután az elmúlt napok jelentős gyengülését kiváltó olajár-emelkedés megtorpant. A Brent árfolyama több dollárral csökkent, az euró-forint jegyzése a csütörtöki 365 körüli szintekről erős korrekcióba kezdett. A magyar valutának emellett némi támaszt adhat, hogy az energiaársokk hatására a piac kevesebb MNB-kamatvágást áraz, miközben a kereskedők továbbra is a közel-keleti fejleményeket, az amerikai vámfenyegetéseket, a dollár mozgását és a kötvényhozamokat figyelik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×