eur:
404.17
usd:
373.78
bux:
74122.77
2024. október 28. hétfő Simon, Szimonetta

Jelentősen emelné a kormány a pedagógusok bérét - lapszemle

Kétlépcsős, jelentős összegű pedagógus-béremelést irányoz elő a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója - írja Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint a szerdai kormányülésen nem született végleges döntés a költségvetésről.

Kétlépcsős, jelentős összegű pedagógus-béremelést irányoz elő a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója - írja Magyar Nemzet. Első lépcsőben az illetményalap az egyetemet végzett pedagógusok esetében a jelenlegi minimálbér kétszáz százaléka, főiskolát végzettek esetében 180 százaléka lenne. Így egy egyetemet végzett gyakornok pedagógus bruttó 156 ezer forintos bérrel kezdene, 3-5 év gyakorlat és sikeres minősítés után azonban továbblépne a pedagógus I. fokozatba, ahol az alapilletménye már 187.200 forint volna. 9-11 év gyakorlat után 234.000 forintos lenne az alapfizetés, amely a pályán eltöltött évek számától függően emelkedne bruttó 319.800 forintig. Míg 15-17 év után 312.000 forint volna az alapilletmény, míg a kutatótanárok 343.200 forintos alapfizetéssel kezdenének, amely az évek előrehaladtával elérhetné a 413.400 forintot.

A Népszabadság arról ír, hogy egész nap tárgyalt a kormány a költségvetésről, de a lap értesülései szerint sem az ideiről, sem a jövő éviről nem születtek meg a végleges döntések. Ez főleg a 2011-es büdzsé miatt lenne sürgős. A lap úgy tudja, a jövedéki adó emelése - amiről Varga Mihály államtitkár, mint egy lehetséges intézkedésről beszélt - nem volt napirenden. A lap a szerint a 2011-es évet érintő módosítások nagyjából egy időben kerülhetnek a parlament elé a 2012-es költségvetés javaslatával. Vagyis valamikor szeptember második felében, végén derül ki, pontosan milyen intézkedéseket tervez a kormány.

Az Indexen összeállítást olvashatnak a labdarúgó átigazolási időszak végéről. A cikkből kiderül, hogy távozhat-e görög klubjától a válogatott Németh Krisztián, illetve, hogy hol folytatja pályafutását a szintén válogatott Rudolf Gergely. A legaktívabb Arsene Wenger és az Arsenal volt, amely négy labdarúgót is igazolt. Eközben a Real Madridtól csak távoztak játékosok. Az Inter csatárt, a Milan pedig középpályást igazolt.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy elkelt a lábatlani papírgyár, ugyanis új tulajdonosa van a 2009 márciusa óta felszámolás alatt lévő piszkei üzemnek. A tervek szerint a gyárban újraindítják a termelést. Azt egyelőre nem közölte a felszámoló biztos, ki a befektető, akiről csak annyit tudni, hogy magyar. Dinnyés István lábatlani polgármester azt mondta, hogy értesítést még nem kaptak, de tudnak a papírgyár eladásáról. A hírnek örülnek, hiszen ez munkalehetőséget, az önkormányzatnak pedig több iparűzési adót jelent.

A Portfolio.hu arról közöl cikket, hogy az év elején közel hárommillió nyugdíjpénztár-tag döntött úgy, hogy visszalép az állami pillérbe, a többségük pedig reálhozamot is kapott vagy kap a jövőben. Az összeállításból kiderül, ki mire költi a megkapott pénzt. A megadható válaszok között a fogyasztás győzött, a 3252 válaszadó közül 929 ezt jelölte meg. Megkülönböztettek egy olyan csoportot, amely kifejezetten hiteltörlesztésre és számlák kifizetésére fókuszál. Jól lehet látni, hogy az olvasók 22 százaléka alapvetően a számlák kifizetésére és a hitletörlesztésre fogja a reálhozamot költeni, és nem szimplán fogyasztásra, például élelmiszerre vagy tartós fogyasztási cikkekre.

A Pénzcentrumon arról olvashatnak, hogy a deviza sokat ér, ha megfelelően kezeljük. Ehhez olyan megtakarítás vagy befektetés szükséges, amellyel a deviza nem csak megőrzi, de növeli is értékét. A Pénzcentrum ismét összegyűjtötte a magyarországi pénzintézetek euróbetét konstrukcióit. Az összeállításnak köszönhetően a hosszabb és a rövidebb időtávban gondolkodó ügyfelek is találhatnak számukra megfelelő ajánlatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Élőben az Aranylabda-gála, Párizsból

Élőben az Aranylabda-gála, Párizsból

Párizsban, a France Football díjátadó gáláján átadják az előző labdarúgóidény legkiválóbb szereplőinek a díjakat, különböző kategóriákban. A meghívottak már mind ott vannak a színházteremben, a képek egyikén sem bukkant fel Real Madrid-futballista, azaz a jelek arra mutatnak, a BL-címvédő beváltotta fenyegetését és bojkottálja a programot.

Vámosi Péter az F1-es szezon hajrájáról: még négyen nyerhetnek, de ez Verstappen és Norris között dől majd el

Négy versennyel – és további két sprintfutammal – a szezon zárása előtt megjósolhatatlan, hogy Max Verstappen vagy Lando Norris lesz-e a világbajnok – mondta az InfoRádióban a Motorsport Online főszerkesztője. A szakíró szerint még akár a Ferrari is reménykedhet a konstruktőri vb-címben, de nagyon meglepő számára, hogy az olasz istálló nem jelöli ki Charles Leclerc-t kedvezményezett pilótának Carlos Sainzcal szemben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×