Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
313.26
bux:
150292.39
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Palackosgáz-kereskedéseket ellenőriztek

A palackos PB-gáz kereskedelmével foglalkozók negyedénél találtak szabálytalanságot a katasztrófavédelem munkatársai - ismertette a március elejétől május végéig a társhatóságokkal együtt folytatott országos vizsgálat eredményeit Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője

Az altábornagy elmondása szerint az átfogó akció célja az volt, hogy megelőzzék azokat a helyzeteket, amelyekben illegális tevékenységgel a lakosságot veszélyeztetik, illetve amikor a gyors haszon reményében megpróbálják kijátszani a jogszabályokat.

A negyedéves időszakban 3531 telephelyet ellenőriztek, ebből 898-nál találtak szabálytalanságot, többségük a tűzvédelmi előírásokat szegte meg. Illegális palacktöltés gyanúja hat, illegális forgalmazásé 19 helyen vetődött fel; 26 esetben tettek büntetőfeljelentést, és 300 helyen szabtak ki tűzvédelmi bírságot - mondta Bakondi György.

Az OKF főigazgatója az ellenőrzések tapasztalatai alapján a gázkereskedelemmel foglalkozó cégekkel kapcsolatos elvárásait megfogalmazva azt mondta: erősíteni kell az alvállalkozók szerződéseinek felülvizsgálatát, és szigorúbb követelményeket kell támasztani velük szemben.

Hatala József, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője azt mondta, az ellenőrzés a lakosság élet- és vagyonvédelmét is javította, de megjegyezte: a rendőrséghez csak a gázpalackokkal való visszaélés, csalás vagy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés kerül. Az altábornagy közlése szerint az idén hét esetben kellett vizsgálódniuk a rendőröknek PB-gázpalackokkal kapcsolatban; az országban elszórtan jelentkeznek ilyen bűncselekmények.

Arnold Mihály, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a gáz jövedéki termék. Elmondta, hogy Szabolcsban a tűzoltóság és a vámosok közös akcióban tetten értek egy férfit, aki az autójában lévő, házilag készített tartályon keresztül PB-palackokat töltött fel, a tulajdonában lévő területeken üregekben PB-termékeket találtak.

Az ellenőrző akció eredményét ismertető sajtótájékoztatón jelen volt a Mol Nyrt., a Prímagáz Hungária Zrt., a Flaga Gáz Kft., a Total Hungaria Kft. és a Közép-Európai Gázterminál Nyrt. képviselője is. A hatóságoktól határozottabb együttműködést kértek, azt hangoztatva, hogy üzleti érdekük és vásárlóik biztonsága is ezt kívánja.

Arra kérték a vásárlókat, hogy csak biztonsági fóliával és hatósági jelekkel ellátott palackokat vegyenek, mert csak az ellenőrzött palackok biztonságosak, és néhány százalékos megtakarításért ne kockáztassák életüket, anyagi javaikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×