Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gyurcsány: Amíg lehet, kitartok az MSZP mellett

Ha egy párt nem működik elég jól, akkor egy kis időre meg kell állni, és át kell alakítani azt. Az ellenfelek a jobboldalon vannak, a baloldalon megoldandó ügyek vannak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP Demokratikus Koalíció Platformja nyári táborának megnyitóján, Cegléden.

A platform elnökét mintegy 150 tag és szimpatizáns fogadta tapssal pénteken este a ceglédfürdői diáktáborban, a vasárnapig tartó program megnyitóján.

Gyurcsány Ferenc a pártszavazás eredményét kommentálva közölte: "elképesztő sikert aratott a Demokratikus Koalíció az elmúlt napokban". Hozzátette, hogy a magyar baloldal ügye nemcsak a MSZP ügye, hanem mindazoké, akik a szociális igazságosságban látják az ország felemelkedését.

A jelenlegi kabinetről szólva azt mondta, hogy a kormány "a többség érdekeivel ellentétesen irányítja hazánkat". Megerősítette a megnyitó előtt újságíróknak tett nyilatkozatát, amely szerint, amíg csak lehet, kitart az MSZP mellett. "Érezni kell azonban, hogy hol a határ, én nem fogok elvtelen kompromisszumokat kötni" - hangsúlyozta.

A párt belső konfliktusai kapcsán a volt kormányfő arról is beszélt: az MSZP-n belüli vitát alapvetően az okozza, hogy ő és a követői egy teljesen új, nyitott politikai erővé szeretnék formálni a pártot. Ezzel szemben a szocialisták egy másik csoportja úgy gondolja, elegendő az eddigi irányvonal mentén apróbb módosításokat végrehajtani.

"A baloldaliságnak fontos része a morális tisztesség. A viták jelentős része megoldható. Ami igazán terhelő kérdés, hogy akarunk-e egy erkölcsös, demokratikus, nyitott pártot létrehozni, vagy beleragadunk az elmúlt 20 év politikájába és az arra rakódott hibákba" - közölte Gyurcsány Ferenc.

Beszédének végén hangsúlyozta: a baloldal rövid távú célja nem lehet egyéb, mint a Fidesz leváltása, hosszú távon azonban egy élhető Magyarországot kell megteremteni.

"A lelkesültség nem elég, ne elégedjünk meg azzal, hogy másokat kritizálunk, hanem keressünk megoldásokat, mert ha egy párt nem működik elég jól, egy kis időre meg kell állni, és át kell azt alakítani, de a magyar baloldalnak 2012-ig mindenképpen dűlőre kell jutnia" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki közölte azt is: a demokratikus ellenzéknek végül egy nagy szövetséget kell alkotnia.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×