Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

KDNP: négyéves csúcson a gazdaság növekedése

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint az elmúlt héten több olyan gazdasági adat látott napvilágot, amelyek a kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek kedvező hatását jelzik, Rétvári Bence azt mondta, hogy a magyar gazdaság növekedése négyéves csúcson van.

A kereszténydemokrata politikus példaként említette, hogy márciusban 18 ezerrel többen álltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos bruttó keresete 1,5 százalékkal nőtt. Kiemelte: a magyar gazdaság évekig negatív példa volt Európában, és sokáig annak lehetett örülni, ha nem szóltak rólunk nemzetközi gazdasági hírek. Egy évvel a kormányváltás után, négy hónappal az új adórendszer bevezetését követően azonban már érzékelhetőek a gazdasági mutatók kedvező változásai, amelyekre a nemzetközi gazdasági elemzők is felfigyeltek - mutatott rá. Utalt arra, hogy a KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint 2011. január és március között a legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 642 ezer volt, amely 1,18 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakában mért 2 millió 611 ezernél.

Kitért arra is, hogy mindeközben átrendeződés figyelhető meg a közszférában és a versenyszférában foglalkoztatottak viszonylatában a magánszektor javára. Ez a közszféra nemzetközi összehasonlításában magas arányára tekintettel kedvező a magyar gazdaság jövőbeni növekedési képessége szempontjából - fűzte hozzá.

Mint megállapította, a létszámbővülés forrása a versenyszféra, ebben szerepet játszik az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének hatása. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete is nőtt 1,5 százalékkal, idén 210 ezer forint, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért 206.900 forinttal.

Rétvári Bence kiemelte: a versenyszférában az alkalmazotti létszám bővülése a bruttó keresetek 4,6 százalékos növekedésével járt együtt márciusban, ami a kedvező szja-változásokat figyelembe véve átlagosan 8,5 százalékos nettó keresetemelkedést jelent; utóbbi az inflációt is figyelembe véve a keresetek vásárlóértékének csaknem 4 százalékos emelkedésével egyenértékű.

Szólt arról is, hogy a magyar gazdaság növekedése négyéves csúcson van, a hazai GDP 2,4 százalékkal bővült, és éves szinten elemzők 3 százalékos növekedést várnak.

Rétvári Bence hangsúlyozta: úgy sikerült a kormánynak egy év alatt pozitív gazdaságpolitikai fordulatot elérnie, hogy közben megvédte a szociálisan legkiszolgáltatottabbakat: kilakoltatási moratóriummal védte a devizahiteleseket, közműdíj-befagyasztással, majd 1 százalék alatti díjemeléssel mérsékelte a legszegényebbek terheit, azonnali segítséget nyújtott az árvíz és a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×