Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Várhatóan ősszel módosul a végrehajtási törvény

Várhatóan ősszel módosul a végrehajtási törvény - közölte a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője. Nagy Kálmán a társasházak jogi szabályozásának problémáiról tartott budapesti konferencián hangsúlyozta: a változtatás célja a végrehajtási határidők lerövidítése.

 A kereszténydemokrata Nagy Kálmán sajtótájékoztatóján a változtatás szándékát azzal indokolta: az egyik fő probléma az, hogy ma a társasházak érdekérvényesítése sokszor több pénzbe kerül, mint amennyi a végrehajtásban szereplő összeg. Továbbá a végrehajtásokat túl könnyen lehet felfüggeszteni, elhúzni, és "szinte reménytelenné tenni". Az a helyzet sem tartható fenn, hogy vannak, akik évekig nem fizetnek közös költséget - mutatott rá. Számukra szerinte olyan élethelyzetet kell keresni, amelyben fenn tudják tartani magukat.

A jogszabály-módosítással - az elképzelések szerint - rövidebb lehetne a végrehajtás, szűkülhetnének a határidők, és nem lehetne például azért felfüggeszteni a folyamatot, mert kifogást emelnek a végrehajtó személye ellen - ismertette a kormánypárti politikus, aki szerint legkorábban szeptemberben tárgyalhatja az Országgyűlés a törvénymódosítást.

Nagy Kálmán kiemelte: ma Magyarországon mintegy kétmillióan élnek társasházakban, ezek működésének szabályozása pedig a társadalom egyik legfontosabb problémája, amelynek megoldására széles körű konzultációra van szükség. Kitért arra is, hogy a moratórium közeljövőbeli megszűnésével "hatalmas gondokat fog jelenteni" bizonyos élethelyzetek rendezése úgy, hogy az érintett lakó is elfogadható lehetőséghez jusson, és a társasház se károsodjon.

A KDNP-s képviselő kérdésre szólt a bedőlt lakáshitelekről is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben minden szereplőnek - a bankoknak, az államnak és a tartozó félnek is - megvan a maga felelőssége.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×