eur:
389.35
usd:
362.43
bux:
68695.58
2024. május 8. szerda Mihály

Mindenki jobban járna, ha ingyenes lenne a parkolás Budapesten?

A Jobbik szerint, ha a fővárosi tulajdonú Parking Kft. nem tudja nyereségesen üzemeltetni a parkolási rendszert, akkor inkább tegyék ingyenessé a parkolást Budapesten.

Staudt Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, a párt budapesti elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arra mutatott rá, hogy a jelenlegi adatok szerint közpénz-megtakarítást hozna a fővárosnak az ingyenes parkolás bevezetése.

Elmondta, a kft. a közszolgáltatási szerződés alapján 2,5 milliárd forintot, továbbá egyéb, a Fővárosi Közgyűlés által megszavazott juttatások címén egy milliárd forintot kap.

Staudt Gábor közölte, a cég üzleti tervében olyan "elborzasztó" tételek szerepelnek, mint például 45 millió forintos szakértői díj, vagy 30 millió forint irodaszerekre, irodabútorokra.

Elmondta azt is: a céghez delegált felügyelő bizottsági tagjuk arra hívta fel a figyelmet, hogy a cégnél 217 új parkoló automata beszerzése 632 millióba kerül, miközben szakértőktől úgy tudják, egy automata ára másfél millió forint körül van. Jelezte: delegáltjuk nem szavazta meg a kft. üzleti tervét. Úgy látják, mondta, hogy minél nagyobb területet üzemeltet a Parking Kft., annál nagyobb veszteséget termel, ami szerinte abszurd folyamat és irány.

A parkolás máshol nyereséget termel, nem pedig veszteséget, tette hozzá, példaként említve a VIII. kerületet, ahol 200 millió forint nyereséget hozott a saját rendszer. Staudt Gábor ezzel összefüggésben arról beszélt: a fővárosi költségvetési munkacsoport feladata egyebek mellett éppen az lenne, hogy felderítse visszaéléseket a közpénzekkel.

Arról beszélt, hogy a Jobbiknak alapvetően más irányú a közlekedési koncepciója. Mint mondta, a parkolási díjakat olyan sarcnak tartják, amelyből nem, hogy pluszbevétel nem származik, hanem - a Parking Kft. példáját tekintve - még több költséget okoz az adófizetőknek.

"Ha ez így működik (..) akkor tegyék ingyenessé a parkolást, és élből 3,5 milliárd forintot megspóroltunk" - javasolta, hozzátéve: a Jobbik ezt a pénzt inkább P+R rendszerekre, a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítaná, és véleménye szerint a közpénz-megtakarítással nem lenne szükség pedagógus-álláshelyeket megszüntetésére sem.

Staudt Gábor a BKV körül korábban kirobbant bűnügyekre utalva úgy vélte: "a Parking Kft. lehet a főváros új BKV-ja".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×