Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.3
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ma választja meg a parlament a Médiatanács tagjait

Ma választja meg a parlament az ORTT utódjának szánt Médiatanács tagjait. A jelölőbizottság mai ülésén már elég a kétharmados többség a hivatalos jelöléshez, a frakciók szavazati súlya pedig mandátumarányos. Ugyancsak ma állhat fel a közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány is.

 A parlamenti frakciók nem tudtak megegyezni a pénteki ülésükön abban, hogy kiket jelöljenek a Médiatanács tagjainak. A szervezet elnöke a hatóság vezetője, Szalai Annamária lesz, rajta kívül még négy tagot választ az Országgyűlés. A négy helyre nyolc jelölt van: értesülések szerint a KDNP Tirts Tamást, az MSZP Jánosi Györgyöt, a Jobbik Barkó Bélát, az LMP pedig Elek Istvánt látná szívesen a testületben. A Fidesznek viszont négy kiszemeltje is van: Auer János, Koltay András, Kollarik Tamás és Vass Ágnes. A jelölőbizottság pénteki ülésén még konszenzus kellett a jelöléshez - mondta az ülés után a bizottság fideszes elnöke, Cser-Palkovics András.

Cser-Palkovics András: a bizottsági ülés eredménytelen volt, ugyanis egyik bizottsági tag által jelölt személy sem kapta meg a konszenzusos támogatottságot, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy az Országgyűlés elé terjeszthető jelöltté váljon.

A jelölőbizottságnak frakciónként 1-1 tagja van, a szavazatuk viszont nem egyenértékű, hanem mandátumarányos. A mai ülésen pedig már elég lesz a kétharmados többség is a hivatalos jelöléshez. A Médiatanács az ORTT jogutódja.

A törvény szerint feladata a médiamonopóliumok lebontása, az újak létrejöttének megakadályozása, és az is, hogy őrködjön a sajtószabadság felett.

Ugyancsak ma szavaz az Országgyűlés a Közszolgálati Közalapítvány tagjairól is. Az MTI azt írta, a szervezet kuratóriumába a Fidesz-KDNP Bencze Izabellát, Varga Szilviát, és László Miklóst, a Jobbik Silhavy Mátét, míg az LMP Németh Vladimirt szeretné delegálni. A Népszava azt írta, a szocialisták Kránitz Lászlót, a párt volt parlamenti képviselőjét ültetnék a testületbe.

A Közszolgálati Közalapítvány veszi majd át a közmédiumokat eddig felügyelő alapítványokat, és az új testület nevezheti ki a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a távirati iroda vezérigazgatóját, úgy tudjuk, legkésőbb az év végéig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×