Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

György István: A fővárosi önkormányzatnál is lesznek csontvázak

Komoly az adósságállománya Budapestnek, de közvetlen csődhelyzetről nincs szó - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István. A Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese hozzátette: ha azonban összességében vizsgáljuk Budapest pénzügyi-gazdasági állapotát, akkor már nem ilyen jó a kép. Szerinte azt, hogy a leendő városvezetők milyen pénzügyi helyzetet örökölnek, csak akkor tudják meg, ha hivatalba lépnek.

Jelenleg nincs közvetlen csődhelyzetben a főváros, nincs gond a folyó fizetéssel sem - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese. Hozzátette azonban, hogy ha összességében vizsgáljuk Budapest pénzügyi-gazdasági helyzetét, akkor már nem ilyen rózsás a kép.

Vegetáló intézmények

György István itt arra a komoly adósságállományra hívta fel a figyelmet, amelyet elsősorban a fejlesztési hitelek tesznek ki. Ez a BKV adósságával együtt nettó 230-250 milliárd forintot jelent. Ezen kívül az is látszik, hogy a város üzemeltetésére fordított összegek hosszú idő óta vegetációra kényszerítik az intézményeket , ami szintén nem helyes - közölte a politikus.

A frakcióvezető-helyettes azt is elmondta, hogy az elmúlt években nem jutott forrás a főváros által tervezett fejlesztésekre. És bár a hitelminősítő intézetek szerint Budapestnek jó a hitelképessége, ennek ellenére a főpolgármesteri hivatal pénzügyi szervezete már két éve jelezte a költségvetés megtárgyalásakor, hogy további kölcsönök felvétele nem kívánatos. Hiszen a főváros olyan adósságspirálba kerülhet, amelyből nem tud kiszabadulni - emlékeztetett.

Azt, hogy a leendő városvezetők milyen pénzügyi helyzetet örökölnek, csak akkor tudják meg, ha hivatalba lépnek - jelentette ki György István. Ennek okáról a politikus úgy vélekedett: nem lenne igazságos, ha azt mondaná, eltagadnak tényeket a mostani vezetők. Azonban egy 530 milliárdos költségvetésű város gazdálkodásának áttekintéséhez nagyon komoly elemzésre lenne szükség.

Az ellenzéknek nincs módja arra, hogy olyan mélységig lássa át ezeket az ügyeket, mint a jelenlegi városvezetők, akiknek amúgy ez is a feladatuk. A következő vezetőknek pedig az lesz a dolga, hogy leellenőrizze azt a leltárt, amit kap.  - jegyezte meg.

Az sem kizárt, hogy újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből. Ebből a szempontból az utóbbi két esztendő elég csúfos volt; a fővárosi tulajdonú cégeknél számos visszaélés alapos gyanúja vetődött föl. És ezeket nem csupán az ellenzék hangoztatta, hanem már a nyomozati szervek is vizsgálják - mondta a politikus, aki arra is rámutatott, hogy az ügyek szereplői közül már többen előzetes letartóztatásban ülnek, köztük az egyik városvezető is.

A BKV átalakítása

Hogy pontosan mennyi közpénz ment "rossz útra" a BKV esetében, vagy a közszolgáltató cégeknél, ahol szintén eljárások zajlanak hűtlen kezelés gyanúja miatt, az ma még csak becsülni lehet - tette hozzá.

A BKV ügye rendkívül nehéz kérdés - jelentette ki a frakcióvezető-helyettes. Húsz esztendő alatt a város vezetői szinte semmit sem tudtak kezdeni a vállalattal. Voltak persze átvilágítások, nagyon sok pénzért, de a közösségi közlekedést kiszolgáló céget nem sikerült átalakítani. Így megőrizte azt a gigaszervezet-jelleget, amelyben nem tudja hatékonyan ellátni a feladatát - fejtette ki a politikus.

György István elmondta, azt tervezik, hogy a vállalattól elvesznek minden olyan feladatot, amelyet jelenleg végez, de inkább a tulajdonosra, mint megrendelőre tartoznának.

A tarifák és a menetrend kérdésével például már nem a BKV-nak kell majd foglalkoznia, csupán teljesítenie kell azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a főváros megrendel.

Gondot okozhat azonban, hogy a közösségi közlekedés finanszírozásában komoly hiányok mutatkoznak a fővárosi önkormányzatnál. Az állam több szinten beszáll a támogatásba, és ennek a gyakorlatnak a jövőben is folytatódnia kell, legalábbis az új ciklus első éveiben, hogy ne omoljon össze a rendszer - jelezte a politikus. Arra is emlékeztetett, hogy Európa egyik legmagasabb tarifarendszere működik Budapesten, tehát az utazóközönségre már nem lehet több terhet hárítani.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×