eur:
387.64
usd:
359.72
bux:
69075.67
2024. május 9. csütörtök Gergely

Az új kapitány felülvizsgálná az objektív felelősség eljárási gyakorlatát

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága támogatta Hatala József kinevezését az országos rendőr-főkapitányi posztra. Az altábornagy a bizottsági meghallgatásán azt mondta, 3500 fővel bővítené a rendőrség létszámát, erősítené a szolgálati fegyelmet, tisztázná a felelősségi rendszert, és felülvizsgálná az objektív felelősség eljárási gyakorlatát.

A honvédelmi és rendészeti bizottság keddi ülésére szóló nyilvános meghívóból értesülhetett a közvélemény arról, hogy ki válthatja Bencze Józsefet az országos rendőr-főkapitányi poszton. Bár a hivatalban lévő főrendőrt még nem értesítették a leváltásáról, már ő is láthatta, hogy az ülés egyetlen napirendi pontja, hogy kinevezése előtt meghallgatják az utódját. Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára az ülésen hivatalosan is bemutatta a jelöltet.

Kontrát Károly elmondta: "Pintér Sándor belügyminiszter úr kezdeményezte a miniszterelnök úrnál Hatala József rendőr altábornagy országos rendőrfőkapitánnyá való kinevezését."

Miért kell új rendőrfőkapitány? Kontrát Károly szerint azért, mert a rendőrségnek értékeiben, erkölcsében, mentalitásában, és gondolkodásmódjában is gyökeresen meg kell újulnia, ehhez pedig új rendőri vezetőkre van szükség. Hatala József korábban már dolgozott az ORFK helyettes vezetőjeként. Bizottsági meghallgatásán azt mondta, legfőbb feladata a szolgálatszervezés rendbetétele.

Hatala József elmondta: "legfőbb feladatomnak tekintem a szolgálati fegyelem megerősítését, a parancsnoki tekintély visszaállítását, és a felelősségi rendszer rendbetételét."

Hatala József arról is beszélt, radikális, ad-hoc szervezeti átalakítást, pusztán azért, mert új vezetés lesz, nem tervez, de azt mondta, a rendszer áttekintése után elképzelhetők szervezeti finomítások.

Kérdésre válaszolva az országos rendőrfőkapitány-jelölt azt mondta, 4,2 milliárd forintos hiány van a rendőrség költségvetésében, a stabilitást a politikának kell biztosítania. Beszélt arról is, hogy vezetésével a rendőrség át fogja tekinteni az objektív felelősséggel kapcsolatos eljárási gyakorlatot, mert ez szerinte nagy felháborodást váltott ki a társadalomban.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Hatala József azt mondta, a 3500 fős létszámbővítést meg fogják tudni oldani, ahogy a 90-es évek végén is, hiába bocsátanak ki a rendőr-szakközépiskolák ennél jóval kevesebb rendőrt. Hatala József a 2006-os eseményekkel összefüggésben azt mondta, 2004-ben, a főkapitány helyetteseként letett a főkapitány asztalára egy jelentést a rendőrség állapotáról, amelyben elsősorban a csapatszolgálati tevékenység hibáit hangsúlyozva, 20 milliárd forintos fejlesztési igényt jelentett be. Ezt azonban szerinte az akkori főrendőr nem vette figyelembe, és nem lépett fel kellő eréllyel a hibákkal szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU

Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU

A hatalom visszaszerzésére törekszik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU). Németország legnagyobb konzervatív pártjának kongresszusa elfogadta az új programot: a hetvenoldalas dokumentum a korábbi, immár tizenhat éves programot váltja fel, amely felett eljárt az idő. A párt felett azonban aligha, a 2021-es választási kudarc után mára ismét Németország legerősebb pártjává vált.

Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sulyok Tamás államfővel folytatott beszélgetésen a magyar köztársasági elnök elfogadta Peking meghívását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×