Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

ÁSZ-elnököt választ a Ház

Ma választja meg az Országgyűlés az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét. A jelölőbizottság a legfőbb pénzügyi ellenőrző szervezet vezetőjének Domokos László fideszes képviselőt, alelnökének pedig Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár szocialista polgármesterét jelölte.

Domokos László fideszes országgyűlési képviselő, a parlament költségvetési bizottságának volt alelnöke lehet a következő 12 évben az Állami Számvevőszék elnöke. A kétharmados Fidesz-többségű szakbizottság jelölését a Fidesz és a KDNP frakciója ellenszavazat nélkül támogatta, így szinte biztosra vehető, hogy a parlament kétharmados többséggel a szervezet vezetőjének választja Domokos Lászlót, alelnökének pedig Warvasovszky Tihamér volt szocialista képviselőt, Székesfehérvár MSZP-s polgármesterét.

A kormánypárt közölte, véget akar vetni annak, hogy az államigazgatás több vezető pozícióját ilyen-olyan okból nem tölti be senki. Az Állami Számvevőszéknek például tavaly decembere óta nincs elnöke, Kovács Árpád mandátuma ugyanis ekkor járt le, az alelnöki pozíciókat pedig 2002 óta nem tölti be senki, elsősorban politikai konszenzus hiányában. A pártok azóta egyezkednek az utódokról, de egészen mostanáig még csak a jelölésig sem jutottak el a képviselők.

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi gazdasági ellenőrző szervezete. Az intézmény ellenőrzi az állam gazdálkodását, véleményezi az állami költségvetés tervezetét, ellenjegyzi az államháztartás egyenlegének biztosításához szükséges hitelfelvételeket; felügyeli az állami vagyon kezelését és az állami tulajdonú vállalatok gazdálkodását.

A szervezet kiemelt feladata a pártok gazdálkodásának ellenőrzése. Jellemző viszont, hogy szankciókat nem alkalmazhat, pusztán a véleményét fogalmazhatja meg állami gazdálkodási kérdésekben.

Az Állami Számvevőszék elnökét 12 évre választják. A szervezet a szocializmusban nem működhetett, 1989-es újjászervezése után az új számvevőszék első elnöke Hagelmayer István volt, akinek 1997-es halálától 2009 decemberéig Kovács Árpád közgazdász, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke töltötte be az intézmény elnöki tisztségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×