Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
318.59
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Az államfő visszaküldte a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt a köztársasági elnök. Sólyom László azzal nem értett egyet, hogy a munkáltatók a kormánytisztviselőket indokolás nélkül menthetnék fel a jövőben.

Az államfő szerint az ilyen elbocsátás lehetősége ellentétes az Európai Unió jogával, mivel a közösség Alapjogi Chartája kifejezetten biztosítja minden munkavállaló jogát az indokolatlan felmentéssel szembeni védelemre.

Sólyom László levelében hangsúlyozza, hogy a kormánytisztviselőkről szóló törvény az indokolás nélküli elbocsátás lehetőségével veszélyezteti a közigazgatás semleges és szakmai szempontokat szem előtt tartó működését, hiszen akár a felettese utasítását szakmai megfontolások alapján vitató kormánytisztviselő is bármikor tarthat jogviszonyának megszüntetésétől.

A köztársasági elnök emellett utal arra az ellentmondásra is, hogy amíg a minisztériumok teljes közigazgatási kara indokolás nélkül elbocsátható lesz, addig a helyettes államtitkárokra továbbra is a köztisztviselői törvény szigorú felmentési szabályai irányadók.

A kormánytisztviselők érdekképviselete saját álláspontjának igazolását látja abban, hogy Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek a jogállásukról szóló törvényt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×