Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Trianon napja: mindegyik parlamenti párt támogatja a tervet

A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítaná a Fidesz június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját. Az erről szóló jogszabály parlamenti vitáján kiderült, mindegyik párt támogatja a javaslatot, az MSZP viszont május 9-ét, az Európai Unió Napját is belevenné a törvénybe.

A trianoni békeszerződés megkötésének 90. évfordulójához közeledve a Fidesz törvényben nyilvánítaná a Nemzeti Összetartozás Napjává június 4-ét. A javaslat kinyilvánítja, hogy az első világháborút lezáró 1920-as béke a magyarság XX. századi történetének legnagyobb tragédiája; hogy az Országgyűlés tisztelettel adózik azok emléke előtt, akik lehetővé tették, hogy a magyarság 1920 után talpra álljon; és azt is, hogy a sebek bármilyen begyógyítása csak a nemzetközi jog keretei között történhet meg.

A fideszes Kövér László előterjesztőként azt mondta, új magyar nemzetpolitikára van szükség.

Kövér László hangsúlyozta: "Egyetlen hibánk, hogy nincs alapgondolatunk egy valódi nemzeti életre. A magyar faj eddigi históriája során 5 krisztusi sebet kapott, Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik sebet meg ne érje! Az előttünk álló négy esztendő tétje, hogy vajon megtaláljuk-e a valódi alapgondolatunkat egy valódi nemzeti létre. Ez a törvény erre hívja Önöket!"

Kövér László azt mondta, hagyjuk magunk mögött a trianoni traumát, ne mások ellenében, hanem velük együtt emlékezzünk, és hogy június 4-re ne gyásznapként tekintsünk. A szocialista Hiller István szerint a trianoni béke igazságtalan és elhibázott volt.

Hiller István elmondta: azt javaslom a nemzeti összetartozást, a magyarság összetartozását, a magyarság és európaiság összetartozását fejezzük ki együtt. Hozzátette: nevezzük Trianon dátumát, június 4-ét, és Európa Napját, május 9-ét a Nemzeti összetartozás napjának!

A Jobbik üdvözölte az előterjesztést és támogatja a törvényt. Vona Gábor pártelnök szerint sokszor a határon túli magyarok őrzik a magyarság lángját.

Vona Gábor szerint aki a nemzeti összetartozásról szóló törvényjavaslatot nem fogja megszavazni, az sohasem volt benne a magyar történelemben.

Vona Gábor gratulált az előterjesztőknek, még akkor is, ha a Fidesznek esetleg az volt ezzel a célja, hogy nemzeti jellegű javaslatokkal kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából. A pártelnök javasolta, fogják is ki a szelet, a radikális párt támogatni fog minden ilyen törvényt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×