Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A magyar tej is lehetne olcsóbb, ha bíznának egymásban a termelők és a kereskedők

Katasztrofális évet zártak a magyar tejtermelők, ráadásul az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint egyre kisebb mértékben emelkedik a nyerstej termelői ára. A Tej Terméktanács elnöke az InfoRádiónak arról beszélt, hogy fel tudnák venni a versenyt a nyomott áron kínált szlovák, cseh vagy lengyel termékekkel, a termelők és a kereskedők azonban nem bíznak egymásban, ezért a hazai áru rendre háttérbe szorul.

Tízmilliárd forintos veszteséggel zárták az elmúlt évet a magyar tejtermelők az alacsony felvevői árak és a kedvezőtlen közgazdasági viszonyok miatt - mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke. Az ágazatban komoly gondot jelent, hogy a termelők és a kereskedők nem bíznak egymásban, így utóbbiak Nyugat-Európából, illetve Cseh- és Lengyelországból az ott keletkező többletet Magyarországra hozzák, és nyomott áron eladják a magyar fogyasztóknak - tette hozzá Kovács László.

Ezen mindenképpen változtatni kell, a terméktanács képviselői emiatt már a kormánnyal is tárgyaltak, aminek eredményeképpen ígéreteket, illetve vissza nem térítendő támogatást kaptak. Kovács László szerint azonban mindez csak átmeneti megoldást jelent arra, hogy ne csökkenjen tovább a magyar szarvasmarha-állomány és a tejtermelés.

A Magyarországon termelt tej mennyisége 2008-hoz képest tavaly közel 9 százalékkal csökkent, míg az egész Európai Unióban a visszaesés mértéke csupán fél százalékos volt. Ez nagyon veszélyes folyamat - jegyezte meg a terméktanács elnöke.

A magyar termelőknek is van lehetőségük exportálni a terméküket - a kivitel a tavalyi év első három hónapjához képest idén márciusig nőtt is -, Kovács László szerint azonban ez sem biztosíthatja megfelelően a gazdák megélhetését. "A termelőknek pedig mindennap biztonságra van szüksége, és, természetesen, jó árakra" - jegyezte meg.

A termelők a legtöbb tejet és tejterméket még mindig a hazai piacra adják el, de sok nyerstejet visznek Szlovéniába, Romániába és Olaszországba. A Közel-Keletre főleg a tejfeldolgozók exportálnak, elsősorban tartós terméket, főleg sajtokat és joghurtot - mondta a Tej Terméktanács elnöke.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
250 éves az USA: Apokapliszis most vagy ellovaglás a naplementébe?

250 éves az USA: Apokapliszis most vagy ellovaglás a naplementébe?

Felsorolni is nehéz, mi minden kötődik az 1776-ban alapított Egyesült Államokhoz az aranyláztól a Super Bowlon és a Terminátoron át Woodstockig, a Big Macig, hogy az iPhone-t, Michael Jacksont vagy a holdra szállást be se mondjuk − és az is kizárt, hogy bárhol máshol lenne olyan, hogy „drive-thru church”. Sok víz lefolyt tehát az elmúlt két és fél évszázadban a Potomac Riveren, és az USA-t okkal tartják számon a mai napig a világ vezető szuperhatalmaként, amely − amellett, hogy a lélegzetelállító természeti csodák otthona − az üzlet, az innováció és a szórakoztatóipar globális zászlóvivőjeként él a köztudatban. Csizmazia Gáborral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársával arra tettünk kísérletet, hogy mérleget vonjunk ebből a hollywoodi fordulatokban bővelkedő eredettörténetből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×