Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.58
bux:
120561.77
2026. január 14. szerda Bódog

Feleslegesen fizettek ÁNTSZ-vezetőknek?

A Magyar Nemzet szerint az egészségügyi tárca különszerződés alapján fizetett Bujdosó László regionális és Molnár Kornélia helyettes országos tiszti főorvosnak olyan feladatokért, amelyek az ÁNTSZ általános tennivalói közé tartoznak. Az Egészségügyi Minisztérium az InfoRádiónak cáfolta a hírt.

Molnár Kornélia az újinfluenza elleni védőoltás elosztásával összefüggő logisztikai feladatokat kapott korábban. Szerződését tavaly októberben öt hónapra kötötték és bruttó kétmillió forintot vett át az elvégzett munkáért.

Bujdosó László regionális tiszti főorvos három millió forintról szóló megbízási szerződését 2008. január elsején kötötték két és fél évre. A szakember feladata a minisztérium honlapján szereplő adatok szerint az volt, hogy részt vegyen a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium infrastruktúra-felkészítő tevékenységében, és emellett közreműködjön a H1N1 világjárvánnyal kapcsolatos útmutató, illetve egyes vállalatok védekezési terveinek elkészítésében. A világjárvánnyal foglalkozó bizottság elnökeként pedig elvégezze a testület koordinálását is.

A Fidesz pénzkidobásnak tartja, hogy az egészségügyi tárca különszerződés alapján fizetett Bujdosó Lászlónak és Molnár Kornéliának olyan feladatokért, amelyek az ÁNTSZ általános tennivalói közé tartoznak.

Az Egészségügyi Minisztérium az InfoRádió megkeresésére nem nyilatkozott, közleményben reagált. Ebben az áll, hogy 2009 tavaszáig hasonló méretű pandémia, mint a H1N1-járvány, nem volt tapasztalható sehol a világon. Az oltóanyagok jól szervezett, gördülékeny elosztása érdekében kötöttek különszerződést. A tárca cáfolta, hogy ezen szerződésekben szereplő feladatok korábban Bujdosó László és Molnár Kornélia munkakörébe tartoztak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×