Infostart.hu
eur:
354.23
usd:
309.75
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Ismét kapnak kereset-kiegészítést a közszféra dolgozói

Áprilisban, a márciusi fizetéssel együtt az idén már másodszor kapnak kereset-kiegészítést a közszféra dolgozói.

A Pénzügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: azok a közszférában dolgozók, akiknek bruttó havi jövedelme nem éri el a 340 ezer forintot, áprilisban plusz 49 ezer forintban részesülnek.

Pichler Ferenc emlékeztetett arra, hogy februárban ugyanez a kör ezen a címen egyszer már kapott 49 ezer forintot.

Hozzátette: a kereset-kiegészítést azután vezették be tavaly, hogy megszűnt a közszféra 13. havi bére, és egyéb, a béreket érintő korlátozó intézkedéseket hozott a kormány.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×