Infostart.hu
eur:
354.34
usd:
309.94
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Mesterházy: a választás tétje, milyen Magyarországot építünk

Mesterházy Attila szerint a mostani választásnak az a tétje, hogy milyen Magyarországot fogunk építeni.

Nagy ennek a választásnak a tétje, mert most nemcsak politikai pártokról, nemcsak jelöltekről, hanem sokkal többről is döntünk - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán este Kaposváron, hangsúlyozva: "arról döntünk, hogy milyen Magyarországon fogjuk felnevelni a gyermekeinket, unokáinkat".

A szocialista párt választási programját ismertető politikus mintegy nyolcszázas hallgatósága a megye több településéről érkezett. Sokan állva hallgatták végig a szónokot, többször tapssal, az MSZP logójával díszített, szlogenjeivel feliratozott papírzászlókat lengetve fejezték ki egyetértésüket az elhangzottakkal.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×