Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Civil Mozgalom a hat legerősebb párt közt

Lesz országos listája a Civil Mozgalomnak - közölte az InfoRádióval a párt elnöke. Seres Mária országgyűlési képviselőjelölt azt mondta: a következő három hétben az a feladatuk, hogy megismertessék a szavazókkal a néhány hónapja alakult mozgalmat és annak programját.

Kilenc megyében tudtuk azokat a feltételeket teljesíteni, amelyek a listaállításhoz kellenek - mondta Seres Mária, aki egyértelműen sikertörténetnek gondolja az eredményeiket. A Civil mozgalom elnöke emlékeztetett arra, hogy 44 párt szándékozott indulni a választásokon, közülük azonban csupán hatnak sikerült országos listát állítania. A Civil Mozgalom is köztük van, úgy, hogy soha senki nem tartotta esélyesnek, és a közvélemény kutatók sem mérték az eredményeit - tett hozzá az elnök.

Ismert, hogy a Civil Mozgalom kiindulási pontja Seres Mária népszavazási magánkezdeményezése volt. A pártelnök már akkor érezte, hogy sokan kiábrándultak minden politikai szervezetből. Most a cédulagyűjtéskor is az derült ki számukra, hogy az emberek jó része nem tud kire szavazni, a Civil Mozgalomról azonban nem is hallottak.

Reméli a pártelnök, hogy miután bekerültek a hat legerősebb szervezet közé és lesz országos listájuk, könnyebben megismerik a választók a programjukat. Legnagyobb feladatuknak azt tartja most, hogy a következő három hétben tudatosítsák: Seres Mária népszavazási kezdeményezése mára országos mozgalommá vált, amely helyet kér magának a közéletben. Ezt azonban nem óriásplakátok útján szeretnék közzétenni, hanem a jelöltek egyénileg szervezett programjaival, emellett az internet is lehetőséget ad arra, hogy a választók megismerjék a Civil Mozgalom jelöltjeit és programját - közölte a párt elnöke.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×