Infostart.hu
eur:
353.81
usd:
309
bux:
141751.3
2026. július 2. csütörtök Ottó

A HM-et sem tájékoztatták az izraeli repülők érkezéséről

Előzetesen semmilyen információja nem volt a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban; Szekeres Imre vizsgálatra kérte a kormányfőt - közölte a HM szóvivője. Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet szerint nem kémrepülők jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen.

Bocskai István elmondta: a miniszter annak érdekében kezdeményezi a vizsgálatot, hogy kiderüljön, miként kaphattak diplomáciai engedélyt azok az izraeli katonai repülőgépek, amelyek szerdán "megközelítési és átrepülési" feladatokat hajtottak végre a ferihegyi repülőtéren.

A vizsgálatra azért is szükség van - mondta a szóvivő -, mert a honvédelmi tárcának előzetesen semmilyen információja nem volt a gépek érkezésével és azok típusával kapcsolatban.

Szollár Domokos az InfoRádiónak elmondta: Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött.

Az izraeli légi- és űrerők két gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott - írta a Magyar Nemzet.

A repülésekről a lapnak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában. A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre lapzártáig nem válaszolt.

A Magyar Nemzet európai légi irányítási forrásokból úgy tudja, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint "védett járat" megjelölés.

Korábban is volt ilyen

Nem kémrepülők jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen - mondta Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet.

Az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására. A gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba - hangsúlyozta Aliza Bin-Noun.

A rutingyakorlatban Budapest mellett a bolgár Várna is szerepelt - tette hozzá. Aliza Bin-Noun szerint nem véletlenül jelent meg a hír a csütörtöki Magyar Nemzetben, e mögött Izrael-elleneség állhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba. A hétközi kormányülésen történtekről tartottak kormányzati sajtótájékoztatót csütörtök délután.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Magyar Péter: új költségvetési szabályokról döntöttek, az ügynökakták is nyilvánossá válnak

Magyar Péter: új költségvetési szabályokról döntöttek, az ügynökakták is nyilvánossá válnak

Magyar Péter miniszterelnök kormányszóvivői tájékoztatón számolt be a szerdai kormányülés döntéseiről: a kabinet alkotmánymódosítást készít elő, amelyben többek között visszanevezik a vármegyéket megyékre, hat évre rövidítenék az alkotmánybírók mandátumát, és megszüntetik a közérdekű vagyonkezelő alapítványi modellt a modellváltott egyetemi kuratóriumokon kívül is. Bejelentette a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetését rászoruló családoknak, valamint az aszályhelyzettel kapcsolatos intézkedéseket, köztük a víziközmű-hálózat megújítását. A kormány új ügynöktörvényt fogad el, nyilvánossá téve az előző rendszer ügynökaktáit, emellett segélycsomagot küld a venezuelai földrengés áldozatainak. A miniszterelnök részvétét fejezte ki a hőségben elhunyt postások családjainak, és közölte, hogy vizsgálat indult az ügyben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×