Infostart.hu
eur:
356.03
usd:
312.88
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Suchman lemondott sávolyi szerepéről

Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke. A közszolgálati rádiónak a kormánybiztos a beruházás körüli vádaskodásokkal indokolta elhatározását, amelyről már tájékoztatta Bajnai Gordon miniszterelnököt.

A szocialista politikus úgy vélte, hogy a BalatonRing körüli bizonytalanság jelentős kárt okozhat a magyar nemzetgazdaságnak, ezért a projekt elhalasztását is célszerűnek tartaná. Hozzátette ugyanakkor, hogy holnap még részt vesz egy magas szintű szakmai egyeztetésen a sávolyi motorversenypálya ügyében. Közben Jauernik István az Önkormányzati Minisztérium államtitkára a közszolgálati rádióban a MotoGP-versenyeket rendező spanyol céggel kötött szerződésre hivatkozva azt mondta: ha szeptemberig nem készül el a sávolyi pálya, akkor már nem is érdemes elkezdeni az építkezésbe.

Szollár Domokos kormányszóvivő tegnap azt mondta: a beruházó és a Magyar Fejlesztési Bank a következő napokban aláírhatja a hitelszerződést. Gelencsér Attila, a Somogy megyei önkormányzat fideszes elnöke viszont úgy vélte: a jóváhagyással meg kellene várni a következő kormányt, mert a Fidesz várhatóan felülvizsgálja a beruházást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×