Infostart.hu
eur:
356.03
usd:
312.88
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Emlékezés Marosvásárhelyre

Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak. Balog Zoltán erről egy budapesti megemlékezésen beszélt.

A fideszes politikus a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén hangsúlyozta: 1990-ben nem először fordult elő, hogy a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben.

Balog Zoltán szólt arról is, hogy Magyarország előrelépése, boldogulása nem megy a cigányság nélkül, és a békés egymás mellett élést kell választani, bármi történt is Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön vagy Kislétán. A rendezvényen felolvasták a miniszterelnök levelét is, amelyben Bajnai Gordon nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×