Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Lendvai: Vége a letargiának - lapszemle

Vége a letargiának a szocialista táborban - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a Népszabadságnak adott interjúban.

A pártvezető kifejtette, hogy járta a vidéket az EP-választás előtt és most is, ezúttal már jóval több ember, sokkal nagyobb kedvvel vesz részt a kampányban. Szerinte a mostani választásnak nagyobb a tétje annál, mint hogy ki kormányoz. A tét ugyanis az, hogy az MSZP megkerülhetetlen politikai erő maradjon.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy akár tízszer többet érhet Keller László közpénzügyi államtitkár apósának sóskúti földje, miután a szocialista politikus lobbizása nyomán 2005-ben olyan törvényt fogadott el a parlament, hogy a helyi önkormányzat belterületbe vonhatta az ingatlant, ezzel pedig megnyílt az út a több mint 70 hektáros sóskúti ingatlan együttes építési területté való átminősítése előtt.

Az Index egy tanulmányra hivatkozva arról számol be, hogy az ittas vezetés, a dohányzás és más káros tevékenységek ellen irányuló reklámkampányok gyakran használják fel céljaik eléréséhez azt a módszert, hogy a befogadóban szégyent és bűntudatot keltenek, ám vannak, akiknél egy alkoholfogyasztás-ellenes kampány éppen több ivást válthat ki. A tanulmány egyik szerzője arra a következtetésre jut, hogy ez sokkal rosszabb, mintha egyszerűen elpazarolt pénzről és időről lenne szó.

A Napi Gazdaság cikke szerint lebonyolító mérnökszervezet nélkül maradhat a 4-es metró építése áprilistól, miután a teendőket eddig ellátó Eurometro Kft. 2012-ig szóló szerződésének első szakaszra vonatkozó pénzügyi kerete a projekt elhúzódása és az ezzel járó többletmunkák miatt március végén kimerül. A DBR hirdetmény nélkül, tehát nem nyilvános közbeszerzést akart lebonyolítani, de ezt a Közbeszerzési Döntőbizottság februárba elutasította. A nyílt tendert azonban már nincs idő áprilisig lefolytatni.

A Világgazdaság értesülései szerint 50 milliárd forintos keretű hitelprogramot indít a Magyar Fejlesztési Bank a hazai közösségi közeledési közszolgáltatást végző vállalatok számára kiöregedett gépjárműparkjuk megújítására. A hitelprogram akár ezer busz lecserélésére is elegendő forrást nyújthat.

A Pénzcentrum írása alapján az internet megteremtette a virtuális világokat, a virtuális világok pedig a virtuális pénzeket. Aki kitalálta, hogy a virtuális javakat valódi pénzért is lehet árusítani, mára valószínűleg milliárdos lett, akárcsak azok a cégek, amelyek sikerrel vették át a XXI. század első igazán új üzleti modelljét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Embriókorban kiszűrt SMA – Korszakos, ami a Semmelweis Egyetemen történt, demográfiai hatása is lehet

Embriókorban kiszűrt SMA – Korszakos, ami a Semmelweis Egyetemen történt, demográfiai hatása is lehet

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, mert még embrió korában kiszűrték az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Beke Artúr szülész-genetikus szerint a gyermekvállaláskor hozott betegségek miatt bizonytalankodó pároknak új reményt jelent ez a lehetőség. Az InfoRádió megszólaltatta a debütált állami eljárásban részesült anyát is, aki első gyermeke születése után sok genetikussal is kapcsolatba került, mígnem találkozott Beke Artúrral.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×