Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.57
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Török Gábor: Budapesti lista nélkül aligha kerül be a parlamentbe az MDF

Török Gábor politikai elemző szerint láthatóan komoly gondjai vannak az MDF-nek az ajánlószelvények összegyűjtésével. A Vision Politics igazgatója hangsúlyozta, hogy a budapesti területi lista hiánya szinte teljesen lehetetlenné tenné a párt parlamentbe kerülését.

Tavaly év végén még úgy tűnt, nem lehet gond az MDF számára az ajánlószelvények összegyűjtése, és úgy látszott, leginkább Budapesten erős a párt. Amióta azonban elkezdődött a gyűjtés, komoly gondjai vannak Dávid Ibolyáéknak, és ez meglepő - mondta az InfoRádiónak Török Gábor.

A Vision Politics igazgatója úgy véli, az MDF azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy együttműködést kötött az SZDSZ-szel. A demokrata fórumnak nem a szabad demokraták szavazóira, hanem szervezeti és anyagi forrásaira volt szüksége - hangsúlyozta az elemző, hozzátéve, az MDF-en belüli állapotok következménye volt, hogy a pártnak meg kellett keresnie az SZDSZ-t. Az előnyöket és a hátrányokat mérlegelve ezzel óriási stratégiai hibát követett el - fűzte hozzá.

Akkor lenne esélye a pártnak bejutnia a parlamentbe, ha sikerül 20 területi listát állítania. Ha ez nem jönne össze, főleg ha Budapesten sem tudna elég ajánlószelvényt összegyűjteni, akkor olyan mértékben megemelkedne a választási küszöb az MDF számára, amely szinte teljesen ellehetetlenítené a bejutását - mondta az elemző.

Török Gábor úgy véli, szinte biztos, hogy országos listát tud majd állítani az MDF (ehhez hét területi lista is elegendő), de ha nem jutnak el a 20 területi listáig, akkor a választás előtt eldől a párt sorsa.

1990 kivételével, amikor a KDNP-nek sikerült mindössze 15 területi listával parlamentbe kerülnie, nem volt olyan párt, amely úgy került be, hogy ne lett volna meg mind a 20 területi listája. Sőt, több esetben olyan pártok is elvéreztek, amelyek 20 területi listát tudtak állítani.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×