Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
312.32
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A diplomások magasabb bérre számítanak

A felsőoktatásban tanulók szerint nettó 125 ezer és 200 ezer forint közötti összeg szükséges a megfelelő megélhetéshez - derült ki az Educatio Nonprofit Kft. Megbízásából tavaly végzett kutatásból, amelynek során mintegy hétezer választ összegeztek.

A válaszadók a havi diplomás nettó kezdő bért 75 ezer és 150 ezer forint közöttire, míg a megfelelő megélhetést biztosító havi nettó jövedelmet 125 ezer forint és 200 ezer forint közötti sávba tették. A megkérdezettek az általuk reálisnak tartott havi kezdő bérnél több mint 52 ezer forinttal magasabb összeget ítéltek elfogadhatónak.

A fővárosi intézményekben tanuló hallgatók 20 ezer forinttal (13 százalék) magasabb kezdő bérről számoltak be, mint a vidéki megyeszékhelyen, megyei jogú városokban tanuló hallgatótársaik, sőt az általuk elégségesnek tartott kezdő bér összege is körülbelül ennyi eltérést mutat. Az egyéb településeken tanulók véleménye nagyjából hasonló a vidéki megyeszékhelyen tanulókéval, azonban ezen hallgatók esetében nagyobb a különbség a reálisnak gondolt kezdő fizetés és a megfelelőnek tartott kereset átlagai között.

A felmérés adatai azt mutatják, hogy a hazai felsőoktatásban tanuló nők jövedelmi elvárásai itthon is elmaradnak a férfiakétól. A férfiak a megfelelő átlagkeresetnek mintegy 201 ezer forintot, a nők 176 ezer forintot mondtak.

A kutatás készítői ezzel összefüggésben utalnak arra, hogy az Európai Bizottság a nemek közötti különbségekről készített éves jelentése szerint a férfiak és a nők között fennálló bérszakadék az Európai Unióban átlagosan 17,4 százalék. Ez részben azzal magyarázható, hogy a nők sokszor kevésbé elismert munkakörökben és pozíciókban tevékenykednek, sokan dolgoznak közülük részmunkaidőben, és családi okokból gyakrabban szakítják meg karrierjüket (gyermekvállalás). Ennek kedvezőtlen következményeit nemcsak a béreknél, a szakmai előmenetelnél és a nyugdíjjogosultságnál tapasztalják, hanem az elszegényedés is inkább fenyegeti őket.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×