Infostart.hu
eur:
355.79
usd:
312.47
bux:
140656.55
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Tájékoztatást vár a kormány arról, van-e megállapodás a Fidesz és az IMF között

Tájékoztatást vár a kormány arról, hogy van-e megállapodás a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap között. Új együttműködési javaslatokat is megfogalmaztak a visegrádi négyek uniós tanácskozásán. Több mint négyórás volt a romák elleni támadássorozat ügyében tartott helyszíni bizonyítási eljárás Galgagyörkön.

Tájékoztatást vár a kormány a Nemzetközi Valutalaptól és az Európai Bizottságtól, hogy az IMF kötött-e bármilyen megállapodást a hiánycél növeléséről a Fidesszel. Erről Szollár Domokos kormányszóvivő számolt be. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott: nem létezik megállapodás pártja és a Nemzetközi Valutaalap között, Mint mondta: amíg nem nyerik meg a választást, senkivel sem kötnek egyezséget. Közben Irina Ivascsenko, a valutaalap budapesti állandó irodájának vezetője azt mondta: a pénzügyi szervezet nem tárgyalt a Fidesszel, csak informális eszmecserét folytattak. Az elmúlt napokban a sajtóhírek arról szóltak, hogy az IMF belemenne egy 5-5,5 százalékos hiánycélba is a választások után.

Az Európai Bizottság szerint Magyarország kifejezetten jól teljesít az uniós források felhasználásában. A testület éves felülvizsgálatáról a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára számolt be. Varju László elmondta: az általános folyamatok alakulásával különösen elégedett az Európai Bizottság, a programok teljesítése 2009-ben jelentősen felgyorsult. Hozzátette: a rugalmas intézményi működés eredményeként az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a kifizetés meghaladja a 814 milliárd forintot.

Új együttműködési javaslatokat is megfogalmaztak a visegrádi országok és az unió keleti partnerségi programjában résztvevő államok külügyminisztereinek budapesti tanácskozásán. Balázs Péter külügyminiszter elmondta: az értekezleten a többi között szorgalmazták a piacgazdaság kiépítését, szabadkereskedelmi megállapodások létrehozását, a közlekedési hálózat fejlesztését, az energiahálózatok összekötését és a vízumkönnyítést is.

Varsóban az Európai Unió hosszú távú versenyképességi stratégiájáról, valamint a két ország jövőre tervezett uniós elnökségéről tárgyalt a magyar és a lengyel miniszterelnök. Bajnai Gordon és Donald Tusk is a két országot összekötő múltról és a közös érdekek fontosságáról beszélt. Bajnai Gordon nem sokkal később a varsói magyar nagykövetségen a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntette ki Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendezőt.

A fővárosi Fidesz-frakció szerint nem kapta meg határidőre a BKV az ígért állami támogatást. Tarlós István, a képviselőcsoport vezetője azt mondta: a kormánynak február 15-éig kellett volna átutalnia 5 milliárd forintot a közlekedési cégnek. Közben a Kormányszóvivői Iroda közölte: az állami többlettámogatás első, 5 milliárd forintos részletét napokon belül átutalják.

Elővásárlási jogot szerzett az állam az E.ON gáz-nagykereskedelmi érdekeltségében. A Kormányszóvivői Iroda közölte: a hétfőn aláírt szerződés alapján szükség esetén a gázellátásban is érvényesíthető lesz az ország érdeke, és hosszútávon is növekszik az energiaellátás biztonsága.

Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában keres akvizíciós célpontokat az OTP Bank - mondta az InfoRádióban a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor hangsúlyozta: a bank tőkehelyzete kiváló, és vannak tartalékai, így ha javul a gazdasági környezet, élni fog a növekedési potenciállal. A most közzétett, a nemzetközi pénzügyi szabvány alapján készült gyorsjelentés szerint az OTP Bankcsoport tavaly 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami 31 százalékkal kisebb, mint 2008-ban, de meghaladja az elemzők és a menedzsment előrejelzését.

Több mint száznapos kezelés után elhagyhatta a nagykanizsai intenzív osztályt az az 53 éves pedagógus, akit a legrégebb óta kezelnek Magyarországon az új típusú influenza vírusával. Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályának vezető főorvosa elmondta: a tanárnőt november közepétől ápolták az intenzív osztályon, és állapota olyannyira javult, hogy hétfőn átkerült a belgyógyászatra, majd várhatóan néhány hetes rehabilitáció után haza is térhet.

Még csaknem 500 kilométeren van árvízvédelmi készültség az ország folyóin, míg a belvízzel elöntött terület nagysága 175 ezer hektár. Ezt az Önkormányzati Minisztérium közölte a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülése után. A Tisza mellékfolyóin lassan levonulnak az újabb árhullámok, a Zagyván másodfokúra csökkentették a készültséget.

Több mint négyórás volt a romák elleni támadássorozat ügyében tartott, helyszíni bizonyítási eljárás a Pest megyei Galgagyörkön. A helyszínt több kommandós és rohamrendőr biztosította. Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője közölte: a bűncselekmények elkövetésével vádolt K. Árpád vallomása alapján rekonstruálták a mintegy két évvel ezelőtti fegyveres támadás körülményeit a Pest megyei településen. Galgagyörkön 2008. július 21-én, nem sokkal éjfél után lőttek rá három, romák lakta családi házra; a nyomozás eddigi adatai szerint ez volt az összesen 6 halálos áldozatot követelő 9 támadás közül az első.

Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×