Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Ujjlenyomat nélkül csak egy évre adnak útlevelet - lapszemle

Csak egy évig érvényes útlevelet kaphatnak az uniós szabályozás szerint tavaly nyár óta azok, akiknek az ujjnyomatát nem lehet rögzíteni - írja a Népszabadság.

Ez bizonyos foglalkozási ágakban, valamint beteg, illetve fogyatékkal élő személyek számára is hátrányos megkülönböztetést jelent. A lap úgy tudja, Brüsszelben már dolgoznak a jogszabály módosításán.

A bíráknak szükségük lett volna egy évre ahhoz, hogy alaposan felkészüljenek az új civil kódex alkalmazására - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Hozzátette: kapkodó megoldásnak tekinti, hogy a bíráknak májustól már az új polgári törvénykönyv szerint kellene eldönteniük az ügyeket. A főbíró utalt arra is: a törvénykönyv egységes egész, egyes részeit nem célszerű külön-külön bevezetni.

Magyarországon nagyjából tízezren szedték orvosi kontroll mellett azokat a testsúlycsökkentő gyógyszereket, amelyek forgalmazását február 1-jével betiltotta az Országos Gyógyszerészeti Intézet - nyilatkozta az Indexnek Pados Gyula főorvos. A központi idegrendszerre ható, Lindaxa, Minimectil és Reductil elnevezéssel, különböző kiszerelésben, forgalomban lévő gyógyszerek ugyanis súlyos szív- és keringési rendellenességeket okozhatnak.

A Napi Gazdaságban az olvasható: a jelenlegi 64-ről 90 euróra emelte az Ecofin a cigaretta tételes, ezer szálra vetített jövedékiadó-szintjét. Emellett a fogyasztói árra vetítve a köztehernek el kell érnie a 60 százalékot - ez most 57 százalék. A szabály teljesítéséhez Magyarország 2018-ig kapott haladékot, ami hosszú időnek tűnik, ám a számítások szerint a jelenlegi euróárfolyam, áfa és gyártói haszon mellett az egy doboz cigarettára jutó jövedéki adó közel megduplázódik majd, ami a közkedvelt márkák esetében azt jelentheti, hogy az időszak végére egy doboz cigaretta ára átlépheti az ezer forintot.

A Világgazdaság szerint a három évvel ezelőtti szintre, 826 milliárd forintra esett tavaly a biztosítók díjbevétele. Különösen az életbiztosítási ág forgalma csökkent, ott több mint tízszázalékos volt a visszaesés. A költségeket viszont sikerült visszavágniuk a cégeknek, így a profitok ennél szerényebb mértékben zsugorodtak.

A portfolio.hu a Financial News cikkére hivatkozva azt írja: az offshore központokban kezelt vagyon egyötödét, tehát több mint 500 milliárd dollárnyi vagyont utalták haza az ügyfelek az elmúlt két év során, javarészben a több országban meghirdetett adóamnesztia és az adóelkerülés elleni határozottabb fellépés miatt. Van olyan bank, amelyik kénytelen volt bezárni fiókját, de a legnagyobbak között is találunk olyan patinás intézményt, amelyet még így sem rengetett meg a válság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az Aréna névadójánál nincsen eredményesebb szereplője a magyar BEK/BL-történelemnek

Az Aréna névadójánál nincsen eredményesebb szereplője a magyar BEK/BL-történelemnek

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a korábbiakban felvázolta, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé. Ezúttal arról lesz szó, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb magyar játékosai, edzői.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×