Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
311.28
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

A DHL is megszólalt a meggyanúsított rektor ügyében

A DHL nemzetközi szállítmányozási cég nyilatkozata szerint tavaly nyáron valóban megkeresték alkalmazottaikat "bizonyos szolgáltatásokért cserébe" a kedden nyilvánosságra került, befolyással való üzérkedés ügyben.

A nyomozók kedden tartottak házkutatást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, majd kezdeményezték az intézmény rektora, illetve egy másik érintett előzetes letartóztatását.

A DHL szerda este az MTI kérdésére rövid közleményben azt írta: "a DHL Supply Chain megerősíti azt a tényt, hogy alkalmazottait érintő állításokkal keresték meg a céget bizonyos szolgáltatásokért cserébe 2009 augusztusában, és hogy egy a cégtől független külső személyt a rendőrség ezekkel az állításokkal összefüggésben őrizetbe vett".

Közölték azt is: teljes mértékben együttműködnek a rendőrséggel, ám amíg a nyomozás eredménye nem ismert, a DHL-nek "nem áll módjában további észrevételt tenni" az üggyel kapcsolatban.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán kezdeményezte a két gyanúsított előzetes letartóztatását a befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indult ügyben. Az eljárás keretében az NNI kedden több helyen tartott házkutatást, a többi között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben is.

"A nyomozó hatóság a nyomozást felügyelő ügyészség felé a mai napon előterjesztést tett a két, őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelése indítványozására" - írta az NNI a rendőrség honlapján szerdán megjelent közleményében.

Bartha László, az NNI szóvivője megerősítette azt a lapértesülést, amely szerint a rektor az őrizetbe vételkor ellenállt és megsérült. Mint mondta, a rektor könnyebb, hámsérülést szenvedett a homlokán, de panasszal nem élt az őrizetbe vétel ellen. Kitért arra is, hogy a gyanú szerint egy nemzetközi szállító cég ellen követtek el bűncselekményt.

Az MR1-Kossuth.hu úgy tudja: megtagadta a vallomástételt a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetem rektora.

Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya kedden több helyen tartott házkutatást, a többi között a nemzetvédelmi egyetem rektori helyiségeiben is. Az iroda szerdai közleményében azt írta: "a házkutatások során a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény elkövetésére vonatozó bizonyítékokat sikerült lefoglalni". Megismételte, hogy a hivatali befolyással való üzérkedés bűntette miatt folyamatban lévő eljárás a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, így a nemzetvédelmi egyetem gazdálkodásával, működésével egyáltalán nincs összefüggésben.

Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője szerdán a TV2 Mokka című műsorában megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a rektor azzal kereste meg a céget, hogy a rendőrség kábítószerrel való visszaélés és fegyverkereskedelem miatt nyomoz ellenük, de ő képes az ügyet "pozitív irányba befolyásolni". Cserébe azt kérte, hogy a céggel szerződésben álló biztonsági szolgálatot cseréljék le egy általa megnevezett cégre.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×