Infostart.hu
eur:
358.93
usd:
309.06
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Ferihegyi sztrájk - ellentétes vélemények a pénteki egyeztetésről

A Malév Ground Handling Zrt. (Malév GH) szerint több kérdésben is közeledtek az álláspontok a társaság és a dolgozók közötti pénteki egyeztetésen, ugyanakkor a szakszervezet teljesen eredménytelennek tartotta a tárgyalásokat.

A Malév földi kiszolgáló cégének reprezentatív szakszervezete, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hétfő este 8 órakor kezdett sztrájkot a cégnél, miután nem tudott megegyezni a munkáltatóval a kollektív szerződésről. A munkabeszüntetés azóta tart, kisebb késéseket okozva a légi közlekedésben.

Limburger Lóránt, a Malév GH igazgatója a pénteki egyeztetésről az MTI-nek elmondta: ugyan továbbra sem sikerült megállapodni a bérekről, azonban a Malév GH garanciákat vállalt egyebek között arra, hogy nem lesznek "esetleges és feltételezett kiszervezések", valamint megegyeztek arról is, hogy az éves prémiumot havivá alakítják.

A LESZ az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében viszont azt írja: a Malév GH "elutasította, hogy a vezetői juttatásokon spóroljanak a kétkezi munkások évek óta nem emelt fizetésének megnyirbálása helyett".

Limburger Lóránt erre úgy érvelt: nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy a cégcsoport súlyosan veszteséges. Hozzátette: a vezetőket szintén sújtják a megvonások.

A szakszervezet közölte: pénteken a járműkarbantartók is csatlakoztak a Malév GH dolgozóinak munkabeszüntetéséhez. Csorba Attila, a LESZ elnöke az MTI kérdésére ugyanakkor nem említett pontos számot arra vonatkozóan, hogy hány karbantartó vett részt pénteken a munkabeszüntetésben.

A felek szombaton délelőtt folytatják az egyeztetést.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×