Infostart.hu
eur:
354.59
usd:
311
bux:
138848.42
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A Volán szakszervezetek közvetítő bevonását javasolják

A Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma azt javasolta a munkáltató Volán-társaságokat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségének (KKVSZ), hogy vonjanak be munkaügyi közvetítőt a 2010. évi alágazati bértárgyalásokba - mondta Varga István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) alelnöke, a fórum ügyvivője.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a keddi egyeztetésen sem született megállapodás a 2010. évi bérfejlesztésről, a munkaügyi közvetítő bevonását pedig azért javasolták, mert eltérően értelmezik a munkáltató illetve a munkavállalói érdekképviseletek az Országos Érdekegyeztető Tanács 2010. évi bérajánlását.

Varga István emlékeztetett arra, hogy két évre szóló, 2010-re is vonatkozó megállapodás van a munkáltató és a szakszervezetek között, amelyben az szerepel, hogy 2010-ben az Országos Érdekegyeztető Tanács bérajánlását veszik figyelembe, vagy ha az nincs, akkor az inflációt meghaladó 1 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre a Volán-társaságoknál.

A fórum ügyvivője elmondta, hogy szakszervezeti álláspont szerint a jelenleg érvényes OÉT bérajánlás - a korábbi gyakorlattól eltérően - nem fogalmaz meg konkrét béremelési mértéket, ezért esetükre nincs OÉT ajánlás, így az inflációt meghaladó béremelés a mérvadó. Ezt a szakszervezeti álláspontot azonban a munkáltató vitatja.

Dénes András, a KKVSZ főtitkára közölte, hogy a munkáltatói szövetség szerdán válaszol a szakszervezet munkaügyi közvetítő bevonására vonatkozó felvetésére.

Címlapról ajánljuk
A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×