Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.78
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A BKV szerint már sztrájkolnak a buszsofőrök

A BKV szerint bújtatott sztrájkot tartottak a cég buszsofőrjei hétfőn délelőtt, amikor műszaki hibára hivatkozva nem indították munkába a járműveiket. A közlekedési társaság kommunikációs igazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy bár a megállapodás a cél, mégis megvizsgálják, indokolt volt-e a buszvezetők magatartása, és ennek fényében lehet felelősségre vonás.

Azonnali vizsgálatot rendelt el a BKV, hogy kiderüljön: miért nem indult el reggel számos busz - mondta az InfoRádióban Székelyné Pásztor Erzsébet, a cég kommunikációs igazgatója.

Az elsőként a Kelenföldi garázsban lefolytatott ellenőrzés során kiderült: a korábban tapasztalt 8-10 meghibásodás helyett 172 hibát észleltek, és ezek között számos olyan volt, ami nem veszélyeztette az utas- és közlekedésbiztonságot. Példaként említette a hiányos utastér-megvilágítást és a repedt irányjelző burát.

A BKV menedzsmentje szerint ez nem legális sztrájknak tekinthető. Székelyné Pásztor Erzsébet hangsúlyozta: felelősségre vonják azokat, akik hibát követtek el, de végső céljuk a megállapodás a kollektív szerződésről.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a buszsofőrök szabályosan, a Munka Törvénykönyvének megfelelően jártak el, és fenyegetésnek tartja az ügyben indult vizsgálatot.

Közben a BKV közölte: honlapján tájékoztatja az utasokat a menetrendtől ideiglenesen eltérő járatok közlekedéséről. A legutóbbi tájékoztatás alapján 9 busz vonalán kell jelentős késésekre számítani.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 04:03
×
×