Infostart.hu
eur:
359.2
usd:
308.92
bux:
132690.84
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Egykori MSZMP-s propagandisták adnak tanácsot a kormánynak - lapszemle

Tanácsadókra még a sűrűn hivatkozott válság közepette sem sajnálja a pénzt a kormány: a korábban az MSZMP agitprop osztályának helyettes vezetőjeként és a KISZ KB titkáraként tevékenykedő Barabás János havi egymillió forintért segítheti Kiss Péter társadalompolitikai miniszter munkáját.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Barabás Jánossal év elején, még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején kötöttek szerződést, amely az év végéig szólt volna, és a társadalompolitikai tanácsok mellett a pécsi európai kulturális programmal kapcsolatos feladatokat is magában foglalta, azonban a megállapodást április közepén - a kormányfőváltáskor - felbontották. Július elején azonban ismét szerződést kötöttek vele. Feladata ugyanaz volt, mint most: tanácsokkal segíteni a társadalom-politikai minisztert.

Nem kap új buszokat a BKV, de egy jármű-rekonstrukciós program keretében több mint kétszáz buszt újítanak fel, még 2010-ben - ez is része a főváros és a kormány közötti szerződésnek. A Népszabadság értesülése szerint a program költségének jelentős részét uniós forrásból fedezik, a második fázisban a BKV után bevonják a Volánokat is.

Az Index cikke szerint a műalkoholtól csak egy kicsit lehet berúgni, viszont nem leszünk tőle másnaposak, nem alakít ki fizikai függőséget, az antiszérumtól pedig öt perc alatt kijózanodhatunk és autóval mehetünk haza a kocsmából. Feltalálói szerint eltörölhetik az alkoholizmus okozta minden egészségügyi és társadalmi problémát, csak kéne valaki, aki fizeti a klinikai teszteket.

A kiszámíthatóság és az átláthatóság hiánya, valamint a korrupció a leginkább elrettentő, a fejlett infrastruktúra, valamint Magyarország földrajzi fekvése a leginkább vonzó tényező a német és a brit befektetők számára - derül ki a Napi Gazdaság két kamarai interjújából. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs osztályvezetője szerint a pozitív elmozdulás ellenére továbbra is nagy teher a bürokrácia, ami anyagilag is hátrányosan befolyásolja a versenyképességet. A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke szerint pedig a bankrendszer fejlettségét a befektetők általában pozitívumként emlegetik, relatív versenyhátrányt jelent azonban az élőmunkát terhelő adók mértéke.

A Világgazdaságban arról olvashatnak: az Egyesült Államokban az eurózónában és Japánban lassan, Kínában és Indiában viszont az eddig vártnál is gyorsabban folytatódhat a gazdasági fellendülés 2010-ben - véli az Economist Intelligence Unit. Miközben a nagy ázsiai motorok felpörgése a világgazdaság egésze számára jó hír, a fejlett országokban nagy bizonytalanságot okozhat az ösztönzők kivonása. Térségünk helyzetét a hitelbuborék kipukkanásának elhúzódó következményei miatt a londoni kutatók különösen nehéznek tartják. Miközben ugyanis a hitelszűke még sokáig érezhető lesz, a működőtőke-beáramlás felfutására sem lehet számítani.

A portfolio.hu a Deloitte 2009. évi "IT Business Balance" felmérésére hivatkozva azt írja: a jelenlegi problémás környezet soha nem látott lehetőséget kínál az informatikai vezetők számára, hogy bizonyítsák a területük által nyújtott hozzáadott értéket és lényegesen növeljék döntéshozói szinten befolyásukat. Ralph van Uden a Deloitte Zrt. Vállalati kockázatkezelési szolgáltatások üzletágának igazgatója elmondta: a következő évek során valószínűleg új viszonyrendszerek kialakulásának lehetünk majd tanúi, melyekben az IT és üzleti oldal feladatkörei között nagyobb lesz az összhang és együttműködés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. Közben itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos költségvetési feszültség került elő három nagy állami projekt körül, Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte, újabb fejlemények érkeztek a METU-ügyben, valamint folytatódnak a vizsgálatok az azbesztszennyezés és a BYD szegedi beruházása körül. A Tisza-kormány emellett benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, amelyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer lebontását és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×