Infostart.hu
eur:
359.78
usd:
309.59
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Több mint háromszáz BKV-busz hibásodott meg csütörtök délelőtt

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tájékoztatása szerint több mint háromszáz BKV-busz hibásodott meg csütörtök délelőtt Budapesten. Vannak olyan vonalak, ahol négy buszból három nem közlekedik - mondta Vitézy Dávid, a szervezet szóvivője.

Hozzátette: számos vonalon a BKV nem tudja tartani az egyébként 5-9 perces járatsűrűséget, s csak félóránként járnak a buszok. A Gellért-hegyen közlekedő 27-es buszok jelentős része szintén meghibásodott; négyből három busz nem közlekedik.

Vitézy Dávid kiemelte, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a napi meghibásodások száma. A BKV autóbuszainak átlagéletkora 16 év, de vannak 24 éves buszok is a forgalomban, ezek most érték el teljesítőképességük határát - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a helyzetet mindenképpen kezelni kell, vagy a karbantartás megerősítésével, vagy flottabérléssel. Arra - mint fogalmazott - remény sincs, hogy a társaság lecserélje a járműparkot, mert erre nem kaptak pénzt sem a fővárosi önkormányzattól, sem a kormánytól.

Mezei László, a BKV fődiszpécsere az MTI megkeresésére azt közölte, hogy csütörtök reggel az 1177 buszból 1166-ot "kiadtak" a forgalomba, a meghibásodások számáról azonban nem volt pontos információja. Annyit mondott, hogy sok busz érkezik vissza a garázsokba műszaki hibával.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Presser Gábor: a dalok élni akarnak

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×