Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Előzetes letartóztatásban a bozótvágós gyilkos

30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bozótvágó késsel gyilkoló férfit a Salgótarjáni Városi Bíróság - közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője. Barsi József elmondta: a végrehajtás helyeként a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki, ahová a gyanúsítottat már el is szállították.

A 27 éves férfi hétfő este Salgótarján belvárosában egy élelmiszerbolt előtt bozótvágó késsel támadt volt élettársára és annak új barátjára, és egy olyan sérüléseket okozott, hogy mindketten meghaltak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a támadó elismerte a bűncselekmény elkövetését, de a vallomástételt megtagadta. A korábban pszichiátriai kezelés alatt állt férfi ellen több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×