Infostart.hu
eur:
359.78
usd:
309.59
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Demszky Steinernek: "tetszett volna koalícióban maradni"

A főpolgármester szerint, ha a szocialisták nem tagjai a koalíciónak, akkor ne is kérjenek pénzt az egészségügy reformjellegű intézkedéseire; Demszky Gábor csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt az MTI kérdésére Steiner Pálra és az általa vezetett szocialista frakcióra utalva úgy fogalmazott: "tetszett volna koalícióban maradni".

Az SZDSZ-es városvezető emlékeztetett arra is, hogy az egészségügyi modellel kapcsolatban még az MSZP képviselői között sem volt egyetértés: hárman nem szavazták meg Horváth Csaba (MSZP) előterjesztését. Demszky Gábor szerint ez azt jelzi, hogy még köztük is vita van abban, szabad-e mintegy 600 millió forintot biztosítani egy olyan egészségügyi zrt.-re, amely a tevékenységét csak 2010 decemberében kezdené el.

"Ha valaki már nem tagja a koalíciónak, akkor reformjellegű intézkedésre pénzt ne kérjen, mert politikailag már nem tud érte felelősséget vállalni. Nem kellett volna kilépni" - fogalmazott a főpolgármester.

Steiner Pál szerda este a szocialisták kivonulást egyebek mellett javaslataik "teljes semmibe vételével", valamint a budapesti egészségügyi modellel kapcsolatos előterjesztésük leszavazásával indokolta, és azt mondta: akkor térnek vissza, ha Demszky Gábortól elfogadható ajánlatot kapnak. A főpolgármester erre az MTI-nek úgy reagált: ez nem lehet piaci alku tárgya. Mint fogalmazott, a politikában nem lehet megsértődni, a kivonulás ezért nem indokolható. Elmondta, kilencven előterjesztést akar tárgyalni a közgyűlés, ami a város működőképességéhez kellene, ezért nem tartja felelős politikai viselkedésnek a szocialisták döntését.

A Fővárosi Közgyűlés ülése a meghirdetett 8 órás kezdés után több mint nyolcvan perccel sem kezdődött el.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Presser Gábor: a dalok élni akarnak

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×