Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A gyógyszerészek szerint a lakosság a gyógyszerszabályok módosulásának fő kárvallottja

A lakosság lesz a legfőbb, a gyógyszerésztársadalom a második számú kárvallottja az egészségügyi "salátatörvény" patikákat érintő módosításának - mondták a szakmai kamara vezetői.

Hankó Zoltán alelnök szerint azzal, hogy 2013 helyett csak 2011-ig szól az új gyógyszertárak létrehozására kimondott moratórium, a heti nyitva tartást pedig a szakmai szervezetekkel korábban kialkudott 84 helyett 60 órában minimálták, megakadályozzák a veszteséges patikák számának csökkentését, miközben a 2400 hazai gyógyszertár közül 700 mínusszal zárta a 2008-as esztendőt.

Emlékeztetett arra: két nagy, az utóbbi hónapokban csődbe ment gyógyszertárlánc összesen hétmilliárd forinttal maradt adósa a nagykereskedőknek.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke érthetetlennek és inkorrektnek nevezte, hogy a törvénymódosítási folyamat végső szakaszában olyan pontokat is a velük való egyeztetés nélkül változtattak meg, amelyeken korábban konszenzusra jutott velük a kormányzat.

Szerinte az eljárás mellett se szakmai, se társadalmi szempontok nem szólnak, de alkotmányossági szempontból sem volt sürgető a változtatás.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×