Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Lendvai Ildikó üzeni: "Nem bánt a bácsi"

A Magyar Szocialista Párt elnöke arra számít, hogy az MSZP holnapi kongresszusán a küldöttek nagy többséggel megszavazzák Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét és a párt vitákat kiváltó országos választási listáját. Lendvai Ildikó ezt egy budapesti feminista konferencia szünetében mondta az InfoRádiónak.

Az első húsz jelöltből hét fiatal ember - mondta az InfoRádiónak az MSZP elnöke a párt holnapi kongresszusán elfogadandó, a párton belül és azon kívül is bírált országos választási listával összefüggésben.

Mint ismert, az MSZP-ből például Szili Katalin volt házelnök hiányolta a fiatalítást és a megújulást, olyannyira, hogy töröltette magát az országos lista ötödik helyéről - vezeti viszont a Baranya megyeit. A Fidesz pedig Gyurcsány Ferencet látja a kormány és a párt minden lépése, így a jelöltállítás mögött is.

Lendvai Ildikó szerint a listával a párt sokszínűségét akarták tükrözni, Gyurcsány Ferenc állandó felemlegetését pedig komolytalan, irracionális félelemnek tartja. "Gyurcsány Ferenc nem mumus, nem bánt a bácsi" - üzeni a Fidesznek a szocialisták elnöke, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a volt kormányfő segíteni fogja a kampányukat.

A politikus arra számít, hogy az MSZP szombati kongresszusán a küldöttek nagy többséggel megszavazzák Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét, és a húsz százalékban női jelölteket tartalmazó országos választási listát.

Az pedig az MSZP elnöke szerint a frakció megalakulása után már senkit sem fog érdekelni, hogy ki jutott be országos vagy megyei listáról, illetve egyéni körzetből. Ezt a kijelentését megerősíteni látszik, hogy az országos lista első húsz helyére azért választottak zömében népszerűtlen és veterán szocialistákat, mert azok többsége egyéni körzetből nem tudna bejutni az országgyűlésbe.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy az MSZP szombati kongresszusának küldöttei tíz órától délig zárt ajtók mögött tanácskoznak, majd Lendvai Ildikó fél egykor jelenti be a szavazás eredményét. Információnk szerint Mesterházy Attila bő harminc perces, nagy ívűnek szánt programbeszéddel készül, utána Bajnai Gordon miniszterelnök, végül pedig a pártelnök szólal fel, már a párt huszadik születésnapját ünneplendő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×