Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Pluszpénzt ígér a Fidesz a rendőrségnek

A Fidesz hatalomra kerülése esetén 20-25 milliárd forinttal egészíti ki jövőre a rendőrség költségvetését, és pótolná a rendszerből hiányzó 3000 rendőrt is.

Új szolgálati törvényt és bértáblát készít a Fidesz, ha jövő tavasszal kormányra kerül - jelentette be hétfőn a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke.

Lázár János elmondta, hogy 3000 rendőr hiányzik az állományból, ezt a Fidesz nyáron visszapótolja és növeli a rendőrség költségvetését is. A politikus szerint a kormánynak fizetnie kell a túlórákért, így rendőr lehet az utcákon.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy a rendőrség költségvetése 200 milliárd forint lesz 2010-ben, miközben három éve 230 milliárd forint volt. Minimálisan 20-25 milliárd forint azonnali forrásra van szükség, tette hozzá, mert a rendőröknek túlórákat kell vállalniuk. Olyan képzési struktúrára is szükség van, amelynek révén évente jelentősen növelni lehet a pályára lépő rendőrök számát - hangsúlyozta.

Lázár János minderről a hétvégi sajóbábonyi incidens kapcsán beszélt. A borsodi településen a Jobbik tartott lakossági fórumot, ahol több kisebb atrocitás is történt a helyi romák és a rendezvényt biztosító gárdisták között.

A rendészeti bizottság elnöke szerint ez az eset is bebizonyította, hogy a településőrség gittegylet, a rendőrség pedig a jelenlegi helyzetben nem tudja garantálni a biztonságot.

A szocialista Faragó Péter szerint viszont a rendőrség példásan lépett fel Sajóbábonyban. Most nem az történt, hogy kevés volt a rendőr Miskolcon, és nem mentek ki a hívásra, így pedig nem voltak urai a helyzetnek. "A megfelelő állomány érkezett Sajóbábonyba, a várost lezárták és a problémát megoldották" - vélekedett a képviselő.

Lázár János szerint át kell csoportosítani a készenléti rendőröket, mert szerinte Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nagyobb létszámú, állandó rendőri jelenlétre van szükség, Szombathelyre viszont nem kell akkora készenléti ügyelet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×