Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Mráz: A korai államfőválasztással saját magának tenne keresztbe az MSZP

A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a szocialista pártnak nem jönne jól, ha még a jelenlegi összetételű Országgyűlés választaná meg az új államfőt. Erről a lehetőségről a Magyar Nemzet írt hétfőn. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP eddigi politikáját rombolná le egy ilyen lépés.

Az alkotmány betűje szerint lehetséges ugyan, politikailag azonban káros lenne az MSZP számára, ha a jelenlegi Országgyűlés választaná meg az új köztársasági elnököt - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója.

Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: nem állítja, hogy közjogilag legitim megoldás volna hónapokkal mandátumának kezdete előtt megválasztani az új államfőt, az alaptörvény ugyanakkor csak annyit mond ki, hogy az előd megbízatásának lejárta előtt egy hónappal el kell fogadni az utód személyét.

A szocialisták csak nehezen tudnák megmagyarázni azt, ha még a mostani Országgyűlés választaná meg a következő köztársasági elnököt, hiszen az eddigi nyilatkozatok alapján a párt "demokráciavédő" kampányra készül. Nem volna következetes az MSZP, ha ilyen lépésre szánná el magát, mivel ezzel lerombolhatnák az eddig megfogalmazott kampányüzeneteiket - hangsúlyozta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója.

Lehet-e államfő Kovács László?

A hétfői Magyar Nemzet azt írta, Kovács László lehet a szocialisták államfőjelöltje. Ezzel kapcsolatban Mráz Ágoston Sámuel elmondta: a köztársaságielnök-választás harmadik fordulójában már elég az egyszerű többség, így akár az is előfordulhat, hogy a jelenlegi uniós biztos megkapja a megválasztásához szükséges szavazatszámot.

Hozzátette: nem lehet kizárni, hogy Kovács Lászlónak van még politikai jövője Magyarországon, az ugyanakkor szerinte látszik, hogy ő nem lesz képes egységbe szervezni a szocialista pártot. A politikus 2004-ben ugyanis úgy lett uniós biztos, hogy Gyurcsány Ferenccel megállapodott abban: távol tartja magát a belpolitikától, vagyis az előző kormányfőhöz kötődő MSZP-sekkel semmiképpen sem tud együttműködni.

Márpedig a szocialista párt olyan vezető embereket keres, akik képesek megőrizni a párt egységét - jegyezte meg a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, aki szerint Kovács László erre nem képes.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×