Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kiálltak Burány és Hagyó mellett a fővárosi szocialisták

Döntő többséggel bizalmat kapott az MSZP fővárosi vezetése a keddi tanácsülésen, miután a pártvezetés bizalmatlansági szavazást kért maga ellen - mondta az InfoRádiónak a párt MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke. Molnár Zsolt hozzátette: a párt nem Hagyó Miklóst, hanem a szabad demokrata politikusokat, Demszky Gábor főpolgármestert és helyettesét, Ikvai-Szabó Imrét tartja felelősnek a BKV-botrányokért.

Bizalmat szavazott az MSZP budapesti párttanácsa a szocialisták fővárosi vezetésének - mondta az InfoRádiónak Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke kiemelte: a keddi rendkívüli ülésen a párttanács 85 százalékos többséggel, titkos szavazással erősítette meg a budapesti elnökséget.  Az ülésen a 40 tagból csak egy támogatta, hogy állítsanak új budapesti listát a szocialisták - közölte Molnár Zsolt.

Az MSZP-s politikus szólt arról is, a BKV-botrányok is szóba kerültek azi ülésen. Többen Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes védelmében szólaltak fel, és a kialakult helyzetért a szabad demokrata politikusokat, Demszky Gábor főpolgármestert és helyettesét, Ikvai-Szabó Imrét, valamint a közlekedési cég igazgatótanácsának elnökét, Tótfalusi Györgyöt, és a felügyelőbizottság elnökét, Székely Gábort tartják felelősnek - fejtette ki.

A főpolgármester-jelölt személyéről a jövő szerdai párttanács ülésen dönthetnek a budapesti MSZP-sek, az ügyvezető alelnök megerősítette, hogy Horváth Csaba esélyes.

Az ülést Burány Sándor budapesti elnök hívta össze, mivel a központi alapszervezet több tagja kezdeményezte a hónapokkal ezelőtt véglegesített és elfogadott fővárosi választási lista újragondolását.

Farkas Péter XVII. kerületi elnökségi tag aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy Burány Sándor és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azonnali hatállyal mondjanak le budapesti párttisztségeikről és fővárosi önkormányzati tisztségeikről, s november közepéig hívják össze a budapesti küldöttértekezletet.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×