Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Budapesten tárgyal az észt államfő

Gazdaságilag és uniós ügyekben is szorosabbra fűzné a magyar-észt kapcsolatokat Toomas Ilves észt államfő, aki tegnap érkezett hivatalos látogatásra Budapestre. Az elnököt ma katonai tiszteletadás mellett fogadja Sólyom László köztársasági elnök a Sándor Palotában.

Az államfői megbeszélés után az észt köztársasági elnök találkozik Katona Bélával, az Országgyűlés elnökével, és ellátogat az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Ezután koszorút helyez el a Magyar Hősök Emlékművénél a Hősök terén, és a 301-es parcellánál a Rákoskeresztúri köztemetőben.

Sólyom László köztársasági elnök 2006. március végén tett hivatalos látogatást Tallinnban. Az akkori államfővel, Arnold Rüütellel és Andrus Ansip miniszterelnökkel a többi között az Európai Unión belüli együttműködésről, a magyar-észt kooperációról és az oroszországi finnugor kisebbségekről tárgyalt.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×