Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Edelény polgármestere továbbra is fenntartja állítását

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztaló határozatát a Fővárosi Bíróságnál támadja meg Molnár Oszkár Edelény fideszes polgármestere, aki továbbra is fenntartja azon állítását, miszerint egyes terhes nők szándékosan ártanak születendő magzatjuknak a magasabb családi pótlék reményében. Ezt a polgármester vasárnap mondta.

Az MR1 Kossuth Rádió hétvégén több hírműsorában közölte, hogy az EBH elmarasztalta Molnár Oszkárt, a borsodi város polgármesterét, egyben országgyűlési képviselőt a város egyik testületi ülésén tett kijelentése miatt.

A rádió a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt közölte: a jogsértés súlya és az érintettek nagy száma indokolttá tette több szankció alkalmazását is, de pénzbírságot mégsem szab ki a hatóság, ám Molnár Oszkárt eltiltja a jövőbeli hasonló cselekedetektől és kötelezi a határozat nyilvánosságra hozatalára.

Molnár Oszkár az MTI-nek vasárnap elmondta: az ominózus testületi ülésen nem állította, hogy cigány nők szednek terhesség alatt gyógyszert.

Egészen pontosan úgy fogalmaztam, hogy "a cigányok által többségében lakott településeken (...) a terhes nők szándékosan ártanak megszületendő gyereküknek azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak, ezért gyógyszert szednek be, valamint gumikalapáccsal ütik a hasukat."

A polgármester közölte: nem állította, hogy nem tesz feljelentést az ügyben. "Egyelőre nem teszek feljelentést" - fogalmazott.

Az EBH határozatát a Fővárosi Bíróságnál megtámadom, egyúttal megkérem a hatóságot, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértő magatartástól, ugyanakkor felszólítom, hogy ne akarja Magyarországon korlátozni a szólásszabadságot, és arra is, hogy az ország nyilvánossága előtt tisztázza: hivatalból, vagy Berki Judit kérelme alapján indította velem szemben az eljárást - mondta a polgármester. (Berki Judit a 357 feljelentést tett szendrőládi és laki nők képviselője)

Az országos vihart kavaró ügy kapcsán a közeljövőben megteszem a feljelentésemet, amiről a közvéleményt tájékoztatni fogom - tette hozzá Molnár Oszkár.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×