eur:
389.1
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

A keretcsökkenés nem érinti a 8-as főút további fejlesztését

Nem érinti a 8-as számú főút további fejlesztését az, hogy a 2013-ig tartó uniós költségvetési időszakban 60 milliárd forinttal csökkent az útfejlesztések kerete - mondta a közlekedési miniszter.

Hónig Péter Veszprémben, a 8-as számú főút fejlesztéséről rendezett fórumon azt mondta: elsődleges a Várpalotát elkerülő szakasz megépítése, továbbá a Veszprém-Várpalota közötti, már négysávos útvonal teherbírásának növelése. A miniszter hangsúlyozta: már az idén elkezdik a munkálatokat, a befejezési határidők 2013-ra, illetve végső dátumként 2015-re tehetőek.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×