Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.69
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Burány: Az MSZP véget vetne a BKV-s végkielégítési gyakorlatnak

Nem döntött, és nem is dönthetett Kocsis István BKV-vezérigazgató sorsáról az MSZP országos elnöksége - mondta Burány Sándor, a szocialisták budapesti elnöke. Az MSZP-s politikus az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy vissza kell hívni a BKV szocialista igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjait, ha a most indított vizsgálat bebizonyítja, hogy nem végezték jól a dolgukat.

Nem döntött, és nem is dönthetett az MSZP országos elnöksége a BKV-vezérigazgató felmentésének kezdeményezéséről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szocialista párt budapesti elnöke. Burány Sándor annak kapcsán beszélt erről, hogy az MSZP elnökségi üléséről ellentmondásos információk szivárogtak ki Kocsis István sorsáról.

A szocialista politikus közölte azt is, hogy az MSZP legutóbbi elnökségi ülésén is szóba kerültek a közlekedési vállalat végkielégítési ügyei. A testület minden támogatást és felhatalmazást megadott arra, hogy a fővárosi MSZP-sek politikai eszközeikkel ennek a botrányos gyakorlatnak véget vessenek - fejtette ki.

Az MSZP budapesti elnöke szerint tulajdonosként a főváros joggal kéri számon, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai hogyan végezték munkájukat a BKV-nál.

Ha a most indított vizsgálat azt bizonyítja, hogy a szocialista testületi tagok nem végezték jól a dolgukat, akkor vissza kell hívni őket, ugyanis aki a fővárosiak érdekeit nem tudja képviselni, az nem alkalmas erre a feladatra, vagyis annak el kell köszönnie a poszttól - hangsúlyozta Burány Sándor.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×