Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Rektori konferencia: A működésnek csak a felét állja az állam

Professzori alapilletményét és egyhavi tudományos doktori címe tiszteletdíját ajánlja fel a Magyar Rektori Konferencia volt és jelenlegi elnöke egy a krízisalaphoz hasonló ösztöndíjalap számára. Ez mintegy félmillió forintot jelent. Szabó Gábor szerint a rektori fizetések nem közérdekű adatok, de mint mondta, ha a bíróság másképp dönt, annak állnak elébe.

Az egyetemek forrásainak mindössze mindegy 50-60 százaléka származik az állami költségvetésből, ezért a Szegedi Tudományegyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke nem tartja jogosnak, hogy nyilvánosságra kell hozni a felsőoktatási vezetők fizetését.

Szabó Gábor hozzátette: a költségvetési pénzekről döntő munkatársaknak vagyonnyilatkozatot kell leadniuk - a Szegedi Tudományegyetemen mintegy 800 embernek -, ezeket azonban csak két esetben szabad felbontani: ha az adóhivatal vagy ha az ügyészség kéri. Ha erre nem kerül sor, a közalkalmazotti jogviszony megszűntekor a vagyonnyilatkozatokat felbontatlanul kell visszaadni az azt tevőknek.

A rektor ugyanakkor azt is elmondta: ha a bíróság a 18 egyetemi rektor jogértelmezésével ellentétes álláspontot képvisel, állnak a döntés elébe.

A Magyar Rektori Konferencia elnöke arról is beszélt: a felsőoktatási intézményeknek szeptembertől, a mesterképzések indításakor likviditási problémái lehetnek, ugyanis szerinte erre nincs meg az anyagi háttér.

Rámutatott: az orvoscentrumokat fenntartó négy egyetem csak akkor tud fennmaradni, ha más területekről - például a bölcsészkarról - csoportosít át forrásokat, ez azonban tarthatatlan. Hangsúlyozta: ha az egészségbiztosító ragaszkodik ahhoz, hogy az általa biztosított forrásokat csak betegellátásra lehet fordítani, akkor az oktatási tárcának is ki kellene kötni, hogy az oktatási normatíva csak képzésre fordítódjék.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×