Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Két baleset az M7-esen a Balaton felé

Két baleset is történt péntek délelőtt az M7 autópályán egymástól nem messze Velence közelében a Balaton felé vezető oldalon - közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint az autópálya 45-ös és 47-es kilométere között három autó ütközött össze, és szalagkorlátnak csapódtak.

Németh-Kész Mónika közölte, az elsődleges információk szerint személyi sérülés is történt, így a helyszínen vannak a mentők és a tűzoltók is.

Hozzátette: a belső sávot a balesetben érintett autók, illetve a mentők és a tűzoltók elfoglalják, így a külső sávban lehet haladni.

A közlemény szerint pár kilométerrel arrébb, a 48-as kilométernél öt autó ütközött össze követési távolság be nem tartása miatt.

Személyi sérülés itt nem történt - közölte a szóvivő. Hozzátetet: az autók itt a leállósávban vannak, így a forgalom mind a két sávban halad.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×