Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Három régióra kiterjedő bűnmegelőzési program indul novemberben

Bűnmegelőzési, reintegrációs és áldozatvédelmi program indul novemberben a bűnügyi szempontból legveszélyeztetettebb három régióban - jelentette be az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium büntetőpolitikai főosztályának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Sömjéni László közölte: 2013-ig kilencmilliárd forint áll rendelkezésre különböző bűnmegelőzési programokra. Ebből az összegből körülbelül hétmilliárd forintot pályázaton osztanak szét, a fennmaradó mintegy kétmilliárd forintot pedig intézményfejlesztésre fordítják. Ennek az intézmény-fejlesztési programnak az előkészítése zárult le most.

A program középpontjában az ismételt áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés, valamint az elítéltek társadalomba való visszailleszkedésének segítése áll. Az észak-magyarországi, az észak-alföldi és a dél-alföldi régióban induló, 2011-ig tartó programban a tárca együttműködik a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával és az Igazságügyi Hivatallal.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×