Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az ORFK szerint bűncselekmény a Magyar Gárda vezetése

A rendőrség szerint bűncselekményt követ el az, aki a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt. Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján olvasható közlemény szerint az ORFK minden ilyen esetben határozottan fel fog lépni.

A Fővárosi Ítélőtábla július 2-án kihirdetett ítéletében jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Tegnap azonban a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szabadság téri nagygyűlésén közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom.

A kormányszóvivői iroda pénteki közleményében emlékeztetett: a büntető törvénykönyv alapján ma is büntethető, aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében részt vesz.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×