Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Demszky: több mint egymilliárdot költött útfelújításra a főváros az első félévben

Több mint egymilliárd forintot költöttek az első félévben útfelújításokra a fővárosban, ennek 40 százaléka állami támogatás volt - mondta Demszky Gábor főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Közlése szerint az első félévben 14,6 kilométernyi utat építettek, ami kevesebb a 2005 óta zajló Podmaniczky Program eddigi első féléves eredményeinél. Ez arra vezethető vissza, hogy folyik a metróépítkezés, 10 metróállomáson dolgoznak egyszerre, valamint az alsó és a felső rakparton is munkálkodtak.

A március közepén indult beruházások során a leginkább arra törekedtek, hogy teljes, összefüggő utakat újítsanak fel. Így került sorra a Szentendrei út vonala Budapest határától egészen a Bem rakpartig, ami több mint 10 kilométert jelent, valamint a Pesti út és a Kőbányai út is - mutatott rá.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×