Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hárman indulnak az SZDSZ elnöki posztjáért

Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért, de az MTI információja szerint közülük csak három politikus, Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd méretteti meg magát; Gulyás József, a párt korábban leköszönt ügyvivője az MTI-nek kedden megerősítette korábbi kijelentését, hogy nem akar elindulni a pártelnökségért.

A liberálisok vasárnap választják meg a párt új elnökét. Ahhoz, hogy valaki jelöltté válhasson, legalább négy választmány vagy kilenc csoport támogatására volt szüksége. A jelölési procedúra hétfőn éjfélkor járt le.

Badacsonyi Szabolcs az MTI-nek elmondta: a jelölteknek szerdáig kell dönteniük arról, hogy indulnak-e az elnöki posztért, de a jelenlegi állást szerint ő vállalja a megmérettetést.

Retkes Attila kijelentette, hogy vállalja a jelöltséget. "Az, hogy a legtöbben engem támogattak, szerénységre és következetes munkára sarkall" - fogalmazott. Tudomása szerint a budapesti, a zalai, a hevesi, a győr-moson-soproni és a baranyai választmány, valamint körülbelül húsz helyi csoport biztosan támogatta a jelöltségét.

Weinek Leonárd azt mondta, hogy a hét végéig még többször is egyeztet az őt támogatókkal, de a jelenlegi állás szerint vállalja a megmérettetést. Kitért arra, hogy komolyan veszi az őt támogatók szándékát, de véleménye szerint az SZDSZ elnöki posztja csak a "formális része a dolognak, mert (...) a liberális politikai közösség reneszánsza a tét".

A párt belső közvéleményében olyan többséget keres, amelyik hajlandó újradefiniálni önmagát és újrakezdeni az ezzel kapcsolatos munkát, mert a mostani "javítgatásokkal sem folytatható" - magyarázta.

Gulyás nem vállalja

Gulyás József az MTI-nek azt mondta, nem látja a lehetőségét, hogy meg lehessen teremteni a belső kiegyezést a legfontosabb politikai, tartalmi, vagy akár személyi kérdésekben. Hangot adott annak a véleményének is, hogy az elmúlt hónapok bebizonyították: a párt vezetése nem folytathat a frakció többségének szándékaitól, vagy éppen különalkuitól független, önálló liberális politikát.

"Egy hónappal az EP-választás után még mindig hiányzik a szükséges alázat és elszánás hibáink feldolgozására. Elmaradt az ilyenkor szükséges elemző munka, és ezért a folytatást illetően rosszabbnál rosszabb válaszok, forgatókönyvek kerültek elő" - fogalmazott a politikus.

Az SZDSZ július 12-én tartja tisztújító küldöttgyűlését. Fodor Gábor a június 7-i európai parlamenti (EP) választások eredményének nyilvánosságra kerülését követően jelentette be, hogy felajánlja lemondását a pártelnöki posztról. Az országos tanács (ot) következő héten tartott ülésen Fodor Gábor hivatalosan is lemondott. Az ot akkor úgy döntött, hogy a küldöttgyűlést július 4-re hívja össze.

Miután többen is szabálytalannak tartották a küldöttgyűlés összehívását, az országos tanács később úgy határozott, hogy július 12-én kell megtartani a tisztújítást.

A küldöttgyűlés az elnök mellett a 12 tagú ügyvivő testület összetételéről is dönthet.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×